Vágólapra másolva!
A magyar jégkorong-válogatott remek játékkal 7-1-re nyert Horvátország csapata ellen a székesfehérvári Pannon-kupa szombati, második fordulójában, így vasárnap a szlovénokkal csatázik majd az első helyért.

Eredmény, Pannon-kupa, 2. forduló:
Magyarország - Horvátország 7-1 (3-1, 2-0, 2-0)
gól:
Nagy G. (5.), Hegyi (13.), Galanisz (20.), Sofron (32.), Magosi (40.), Kiss (48., 51.), illetve Jakovac (15.)

A pénteki mérkőzéshez képest kilenc helyen változott a magyar csapat összeállítása, de ez abszolút nem látszódott a játékon. Az elejétől kezdve óriási nyomás alatt volt a horvát kapu. Az első gólra sem kellett sokat várni, Horváth lövése nyomán a hátsó palánkról vágódott vissza a korong, amelyet Nagy Gergő egyből a kapuba vágott. Aztán emberelőnyben Hegyi talált be. A horvátok váratlanul szépítettek, ám ez nem törte meg a hazai lendületet. Még a szünet előtt Galanisz saját kipattanóját csúsztatta a hálóba.

A pihenőt követően mit sem változott a kép: a magyarok támadtak, a vendégek védekeztek. Szupernek alig akadt dolga, a "félidőben", át is adta helyét Hetényinek. A kapuscsere után előbb Sofron volt eredményes, majd a harmad vége előtt egy pazar akció után Magosi - aki az előző idényben szívproblémák miatt több hónapot kihagyott - adott mattot.

A harmadik játékrész is örömhokit hozott, amely során Kiss Ákos szerzett két parádés találatot.

A másik mérkőzésen:
Szlovénia - Olaszország 3-1 (0-0, 2-0, 1-1)

A vasárnapi program:
Olaszország - Horvátország 14.30
Magyarország - Szlovénia 18.00

Az állás:
1. Magyarország 6 pont (13-2)
2. Szlovénia 6 (7-1)
3. Olaszország 0 (2-9)
4. Horvátország 0 (1-11)