Vágólapra másolva!
Fellebbez a Balatonfüred férfikézilabda-csapata az FTC elleni bajnoki mérkőzés újrajátszását elrendelő elsőfokú határozat ellen - jelezte szerdán a klub.

A magyar szövetség versenybizottsága - a fővárosiak óvása után - úgy döntött a múlt héten, hogy az 54. percben történt bírói műhiba miatt meg kell ismételni a 22-20-as hazai, füredi sikert hozó november 4-i találkozót.

A Balatonfüred - jogi tanácsadóival konzultálva - fellebbezésében tételesen cáfolni kívánja, hogy a játékvezetők hibásnak minősített döntése ellentétben állna a szövetség versenyszabályzatával és a bírói döntés befolyással bírt volna a végeredmény igazságos kialakulására.

Az FTC még az óvásában jelezte, hogy 18-17-es vezetésénél, az 54. percben a hazaiak edzője reklamált, és a zsűrielnök emiatt megállította a meccset.

Erre mindkét csapat játékosai - azt gondolván, hogy időkérés van - bementek a pályára, mire a bírók kiállítottak egy FTC-játékost, mondván, túl sokan voltak a pályán, holott - közlik a fővárosiak - a fürediek is bementek a pályára.

A másik zöld-fehér kifogás az volt, hogy ha a füredi edző miatt megállították a találkozót, akkor a vétlen csapatnak kellett volna megkapnia a labdát, de a hazaiak vezethettek - immár emberelőnyben - újabb támadást.