Vágólapra másolva!

Kemény csaták várnak a férfikézi-csapatra a Pannon-kupán

Komoly ellenfelek ellen lép pályára a magyar férfikézilabda-válogatott a csütörtöktől szombatig tartó Pannon-kupán: sorrendben a tunéziai, a szerb és a román csapat lesz Csoknyai István együttesének ellenfele.

A szövetségi kapitány - akinek ez lesz a hazai debütálása - az eseményt felvezető hétfői sajtótájékoztatón elmondta: Nagy László, Laluska Balázs és Nagy Kornél sérülés miatt nem lehet tagja a gárdának, ugyanakkor a lázas Mikler Roland csak a hétfői edzésekről kért felmentést.

A Pápán, Balatonfüreden és Veszprémben rendezendő viadal egyben Marian Cozma Emléktorna is. Az eddigi négy Pannon-kupán háromszor nyertek a magyarok, míg 2006 áprilisában a szerb-montenegrói alakulat diadalmaskodott.

Ami a riválisok elleni mérleget illeti: az egyik legjobb afrikai csapat, a tunéziai ellen 3 győzelem és 1 vereség, az élvonalba visszaigyekvő románokkal szemben pedig - 37 vereség és 13 döntetlen mellett - 27 siker született. A világ élmezőnyéhez tartozó Szerbia legjobbjaival csak egyszer találkozott a magyar válogatott, és akkor 29-28-ra győzött. A mostani keretükbe öt veszprémi légiósuk kapott meghívót.

A januári, ausztriai Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott utoljára szeptember 19-én lépett pályára, Nagyváradon, a februárban meggyilkolt veszprémi román játékos, Marian Cozma emlékmérkőzésén a hazaiak nyertek 31-30-ra, és azon a találkozón mutatkozott be kapitányként Csoknyai István.

Sinka László, a magyar szövetség elnöke a barcelonai Nagy László hiányzásával kapcsolatban kiemelte: szeretnék, ha az átlövő hosszútávon a magyar kézilabdázást szolgálná, most játékosként, később pedig valamilyen vezetőként.

"Nem akarunk versengeni a spanyolokkal, ez nem pénzügyi kérdés! Nagy Lacival egyértelműsítettük, hogy számítunk rá! Biztos, hogy a családjában fog eldőlni, marad-e a válogatott tagja" - tette hozzá Sinka. Csoknyai István megjegyezte: a Szegedről távozott tréner, Vladan Matic munkájára továbbra is számít.

A keret:

kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Puljezevics Nenad (Kolubara), Mikler Roland (Dunaferr)
jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Iváncsik Tamás (MKB Veszprém)
jobbátlövők: Krivokapic Milorad (Pick Szeged), Harsányi Gergő (FTC-Cityline) Mocsai Tamás (TBV Lemgo)
irányítók: Császár Gábor (Chambéry), Eklemovic Nikola (MKB Veszprém)
beállósok: Gál Gyula (Tatabánya-Carbonex), Schuch Timuzsin (Constanta), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
balátlövők: Ilyés Ferenc (TBV Lemgo), Katzirz Dávid (Pick Szeged), Putics Barna (Cimos Koper)
balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Törő Szabolcs (Arrate)

A program:

csütörtök (Pápa):
Magyarország - Tunézia 18.00
Szerbia - Románia 20.00

péntek (Balatonfüred):
Románia - Tunézia 16.00
Magyarország - Szerbia 18.00

szombat (Veszprém):
Tunézia - Szerbia 9.45
Magyarország - Románia 12.00