Vágólapra másolva!

Fővárosi csapat nélkül indul a kosárlabda-bajnokság

Szombaton öt mérkőzéssel rajtol el az élvonalbeli férfikosárlabda-bajnokság, amelyben egyetlen budapesti csapat sem szerepel.

Az előző évadban az Enternet-NTE Hegyvidék képviselte a fővárost, ám a XII. kerületiek győzelem nélkül zárták az alapszakaszt, majd 2/28-as mutatóval búcsúztak az élvonaltól. Helyüket a Salgótarján foglalta el, amely 60 év után került vissza a legjobbak közé az NB I/B ezüstérmeseként, miután a másodosztálybeli bajnok SMAFC-NYME nem vállalta az indulást.

A pontvadászat legnagyobb esélyese a címvédő Atomerőmű és a legutóbb döntős, kupagyőztes Pécs lehet. A két gárda szombaton az első Szuperkupa keretében mérte össze erejét Pakson, ahol némi meglepetésre a PVSK nyert 77-71-re. Ugyancsak jó erőkből áll a tavasszal bronzérmes ZTE és a 2008-as bajnok Szombathely is.

Változást jelent a korábbiakhoz képest, hogy mostantól a férfiaknál is - akárcsak a nőknél - mindig pályán kell lennie csapatonként legalább két magyar játékosnak.

Az alapszakaszból 23 találkozó kerül majd képernyőre a Sportklub csatornán.

A férfi NB I csapatai:
Albacomp
Atomerőmű SE
Debreceni EKE
Dombóvár KC
Kaposvári KK
Kecskeméti KSE
MJUS-Körmend
Pécsi VSK-Pannonpower
Salgótarjáni KSE
Soproni KC
Szolnoki Olaj
Zalakerámia-ZTE KK