Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott 9-7-re kikapott Kanadától a világbajnoki negyeddöntőben, a továbbiakban az 5-8. helyért folytatja Petrovics Mátyás szövetségi kapitány csapata. A kanadaiak sikerének egyik kulcsa a nyelvtudás: másodedzőjük magyar, és az időkéréseknél nem is kellett különösképpen fülelnie, hogy meghallja a magyar szakvezető taktikai utasításait.

A találkozóról nincs túl sok mesélnivaló: pocsék volt a játék, aki azt állítja, hogy az elmúlt húsz évben rohamos fejlődésen ment keresztül a sportág női változata, az hazudik.

A kanadaiak a kevésbé rosszak, és Emily Csikos, azaz Csikós Emília vezérletével és két remekbe szabott góljával 9-7-re legyőzték a magyarokat. Pedig verhető csapat a kanadai, hamarosan kiderül, hogy nagyon is az, most azonban Horváth Patrícia, a kapusunk nem állt feladata magaslatán, a harmadik és a negyedik negyedben három potyagólt is kapott, Petrovics le is cserélte, de igazságtalanok volnánk, ha az ő nyakába varrnánk a kudarcot: talán az egy Drávucz Rita kivételével senki sem nyújtott elfogadhatót.

"Nem jó ez az új labda... De nem ezért kaptunk ki, támadásban nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk, s védekezésben is sokat hibáztunk. Hiába, alaposan kicserélődött a keretünk, öt vagy hat játékosunknak ez az első világversenye, ebben a felállásban, ezzel az edzővel most debütáltunk, egy-két év múlva újra jók leszünk. Nincs semmi probléma ezzel az eredménnyel" - értékelte a találkozót a magyar csapat legjobbja.

No de ki az az Emily Csikos a kanadai válogatottban, aki két góllal keserítette az életünket? Elkezdek kérdezősködni Krystina Alogbónál, a vegyes zónában nyilatkozó aborigini - tehát ausztrál őslakó - származású kanadai centernél, a koromfekete lány odaint egy sapkás férfit, aki ékes magyarsággal hív magához. "Gyere, átmegyünk a másik uszodába, éppen levezetnek a lányok."

Kiderül, a jól megtermett férfit Tóth Gyulának hívják, negyvennégy éves, s miközben egy labirintusszerű alagútrendszeren vezet keresztül, hihetetlen történet kerekedik ki a szavaiból.

Forrás: [origo]

Mint kiderül, ő a kanadai válogatott másodedzője, tíz éve él kint Kanadában, valaha OB I-es pólós volt, történetesen Petroviccsal is játszott egy csapatban.

"Nem volt nehéz dolgunk a magyarok ellen, nyitott könyv volt a játékuk, úgy feltérképeztük őket, hogy mindig tudtuk, hová lőnek, s az sem volt titok előttünk, hogy Horváth Patrícia milyen típusú lövéseket nem szeret" - mondja. "De még valami a malmunkra hajtotta a vizet: az időkéréseknél, a szünetekben Petrovics minden szavát hallottam, s természetesen értettem, tudtuk, mire készülnek a magyarok, olyan volt ez az egész, mint a második világháborúban, amikor a szövetségesek megfejtették a németek és a japánok rejtjelkódját."

Közben megérkezünk a bemelegítő uszodához, Emily Csikos éppen kifelé kászálódik a vízből. "Rám kíváncsi? Nem hiszem el!" - mosolyodik el, aztán leülünk egy nyugágyra beszélgetni.

- Hogyan szólíthatom, Emily Csikosnak vagy Csíkos Emíliának?
- Mindkettőt megértem, bár nem tudok egy szót sem magyarul. A nagyapám, Csikós János emigrált Magyarországról 1956-ban, prímás volt egy zenekarban, az édesapám, szintén János, azaz John már Kanadában született, s persze én is, 1988. július 29-én. Szerdán leszek huszonegy éves, micsoda ajándék ez a győzelem!

- Mióta vízilabdázik?
- Nyolcéves korom óta. Tudja, apám is vízilabdaedző, egy időben a kanadai válogatott szövetségi kapitánya volt, miatta választottam ezt a sportágat.

- Nem izgul, amikor a magyarok ellen játszik?
- Eleinte izgultam, de már megszoktam. Éppen elég borsot törtek az orrunk alá. Tavaly az olimpiai selejtezőn, ugyanitt, Olaszországban hat góllal megvertek bennünket, emiatt nem kerültünk ki a pekingi olimpiára. Most édes volt a visszavágás.

- Kiktől tartott?
- Ritától (Drávucz - a szerk.), Anikótól (Pelle) és Ágitól (Valkai). De kifogtunk rajtuk. Többnyire tudtuk, mi következik.

- Azért ön sem egy gyenge kezdő...
- Azt mondják, elég jó támadójátékos vagyok. De védekezésben még sokat kell fejlődnöm.

- Mi a céljuk most már?
- Mi lenne? Végig akarunk menni! Azaz meg akarjuk nyerni a világbajnokságot.

- Profi pólós?
- Az micsoda?

- Hát kap-e pénzt azért, hogy játszik?
- Dehogy kapok. Egyetemista vagyok San Franciscóban a Berkeley egyetemen, legfeljebb egy kis költségtérítést ad a szövetség, amikor a válogatottban játszom. De meg sem fordul a fejemben, hogy ezért pénzt kaphatnék. Nekem a póló a szenvedélyem, a szenvedélyéért pedig nem vár fizetséget az ember.