Vágólapra másolva!
Az Atomerőmű remek hajrával nyert Pécsen a férfi kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjének nyitányán.

Eredmény, 1. mérkőzés:
Pécsi VSK-PANNONPOWER - Atomerőmű SE 73-83 (22-17, 17-15, 16-24, 18-27)
legjobb dobók:
Kelley 20, Aleksic 10, Kapov 9, Dénes 9, Tóth 9, illetve Williams 25, Gosa 22, Johnson 12, Csaplár-Nagy 10

Az első aranyérmükre hajtó hazaiak kezdtek jobban, és Kelley vezetésével 5-0-ra, majd 20-10-re megléptek.

A háromszoros bajnok Atomerőmű a második negyedben rákapcsolt, de Williams és Gosa remek teljesítménye ellenére a nagyszünetig csak hét pontra tudták megközelíteni Stojan Ivkovic együttesét. A félidőben 39-32 volt az állás.

Térfélcsere után jött a fordulat, ugyanis a házigazdák négy percig nem találtak a gyűrűbe, ezalatt a paksi alakulat egy 8-0-ás rohamot bemutatva átvette a vezetést (39-40). A hátralévő időben a PVSK háromszor is kiegyenlített, ám előnyhöz már nem tudott jutni, így az egyre magabiztosabbá váló Dzunics-csapat a vártnál simábban hozta az idegenbeli diadalt.

A három győzelemig tartó finálé második felvonására szombaton kerül sor Pakson.