Vágólapra másolva!
A címvédő Boston Celtics és a Los Angeles Lakers is kikapott hazai pályán főcsoport-elődöntős első mérkőzésén, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában.

A bostoniak veresége, különösen a Chicago elleni, végletekig kiélezett és egyben kimerítő hétmeccses párharc után, valamint Kevin Garnett hiányában nem tartozik a nagy meglepetések közé, sőt.

A mérkőzés nagy részében a vendég Magic akarata érvényesült, olyannyira, hogy a második félidő elején már 28 ponttal is vezetett a Dwight Howard (16 pont, 22 lepattanó) húzta együttes. Innen támadt fel a Celtics, mely hét másodperccel a vége előtt már csak három pontra volt az Orlandótól, egyenlítenie azonban nem sikerült.

A Los Angeles-i találkozó végkimenetele a bostonival szemben kisebbfajta szenzációnak számít, hiszen a Lakers az egész szezonban kiemelkedett Nyugaton, ráadásul a Houstont oda-vissza legyőzte az alapszakaszban. Ezzel szemben hétfőn, a párharc nyitányán nagyon visszafogott volt a kaliforniai együttes, melyben csak Kobe Bryant játszott elfogadhatóan, ám az ő 32 pontja kevés volt a vendégek ellen.

"Nem hiszem, hogy ennél játszhatunk rosszabbul" - mondta el véleményét csapata teljesítményéről a Lakers kilencszeres bajnok trénere, Phil Jackson.

A Rocketsnél több kiemelkedő produkció is volt: Jao Ming 28 ponttal és 10 lepattanóval, Ron Artest 21 ponttal és 7 gólpasszal, míg Aaron Brooks 19 ponttal zárta az estét.

Eredmények, rájátszás, főcsoport-elődöntők:
Keleti főcsoport:
Boston Celtics - Orlando Magic 90-95
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban az Orlando vezet 1-0-ra.

Nyugati főcsoport:
Los Angeles Lakers - Houston Rockets 92-100
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban a Houston vezet 1-0-ra.

Pályafutása során először választották meg az alapszakasz legjobbjává (MVP) LeBron Jamest, a Cleveland Cavaliers szupersztárját. A hivatalos bejelentésre még várni kell, ám az AP amerikai hírügynökség már kész tényként tálalta a hírt.

Jamest hétfő este korábbi gimnáziumában, az akroni St. Vincent-St. Mary High Schoolban díjazzák. James az első clevelandi az NBA történetében, aki elnyerte a díjat. A klasszis játékos 24 éves és 106 napos, ilyen fiatalon utoljára Moses Malone diadalmaskodott (24 évesen és 16 naposan), 1979-ben. Az abszolút rekorder ebben a tekintetben Wes Unseld, aki 23 évesen lett MVP még 1969-ben.

James, aki ebben a szezonban csak egyetlen mérkőzést hagyott ki, a mezőnykosarak pontosságában (49 százalék) és a büntetők kihasználásában (79 százalék) is egyéni rekordot ért el, miközben átlagosan 28,4 pontot, 7,6 lepattanót és 7,2 gólpasszt könyvelt el meccsenként. Az alapszakaszgyőztes Cavs a Keleti főcsoport elődöntőjében az Atlanta Hawksszal találkozik.