Vágólapra másolva!
A ZTE-t elhagyó Bencze Tamás váltja a csapatát bajnoki ezüstéremre vezető Donkó Orsolyát a szegedi nőikosárlabda-csapat kispadján. A Zalai Hirlap szerint az egerszegiekkel az NB I hatodik helyén végzett szakember - aki volt női szövetségi kapitány is - két évre igazol a Tisza-partiakhoz.

"A váltásnak elsősorban szakmai oka van, de magánéletbeli tényezők is szerepet játszottak ebben" - mondta Bencze Tamás.

"Nagyon sokat köszönhetek a ZTE-nek, hiszen öt éve itt kezdtem meg edzői pályafutásomat. Ez hosszú időnek számít a mi szakmánkban egy helyen, s egy idő után eljön a váltás ideje. Már tavaly is szó volt róla, hogy Szegedre távozom, de akkor úgy alakultak a dolgok, hogy mégis maradtam a Volánnál."

Donkó Orsolya magánéleti és egészségi okokból távozik a bajnoki finálé során a Sopronnal szemben 3-1-re alulmaradt szegediektől. "Kisfiam, Andris ősztől iskolába megy, és sokkal többet érdemel annál, minthogy olyan anyukája legyen, aki időnként egyszerre tizennégy nőre mérges, és állandóan kosármeccseket néz ahelyett, hogy legózna vele" - nyilatkozta a volt válogatott játékos a klub honlapján.

"Az elmúlt hónapok stresszes életvitele sajnos az egészségemnek sem tett jót. Korábbi vesebetegségem kiújult, és az utóbbi vizsgálatok eredményei sokat romlottak, így dr. Sonkodi Sándor professzor úr eltiltott mindenféle fizikális és pszichés terheléstől."