Vágólapra másolva!
Hivatalosan panaszt tett a játékvezetőkre az MKB Veszprém, amely vasárnap 29-24-re kikapott a címvédő Ciudad Real otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

"Ami 22-22 után történt, az a játékosaimat és a csapat minden szakvezetőjét felháborította, mert a játékvezetők szinte minden döntése ellenünk irányult, más szóval a Ciudad Real együttesének a malmára hajtotta a vizet" - nyilatkozta Mocsai Lajos vezetőedző a T- Mobile Sporthírszolgálatának.

"A múltban mindig tartózkodtunk a bírók minősítésétől, most viszont panaszt tettünk az Európai Kézilabda Szövetségnél, mert a napnál is világosabb volt, hogy mire megy ki a játék. Arról szó sem lehet, hogy megváltoztatnák a meccs eredményét, az viszont remélhetőleg bekövetkezik, hogy a két fehérorosz bírót felelősségre vonják."

A tréner ezután az ötgólos hátrány ledolgozásának lehetőségét taglalta: "Egy olyan csapattal kerültünk szembe, amelynek az egyes posztokon még a második, sőt a harmadik játékosa is világválogatott lehetne, és ezzel az együttessel - az egyre durvább játékvezetői 'tévedések' ellenére is - sokáig tartani tudtuk a lépést. Óriási erőfeszítések árán és példás taktikai fegyelemmel szinte végig semlegesíteni tudtuk az átlövőiket, ennek viszont az volt az ára, hogy a beállós és a szélső posztokon az ellenfelünk több lehetőséget kapott. Ha ennek is megtaláljuk szombatig az ellenszerét, akkor a helyzetünk egyáltalán nem reménytelen, sőt még az is kimondható, hogy van annyi esélyünk az elődöntőbe jutásra, mint az Európa legjobbjának számító Ciudad Real együttesének."

A visszavágót szombaton 17.15-kor játsszák Veszprémben.