Vágólapra másolva!
Családtagok, barátok, csapattársak, szurkolók, más sportágak képviselői  és egykori riválisok emlékeztek csendes fáklyás menettel szerda este Székesfehérváron a hajnalban elhunyt ifj. Ocskay Gáborra.

A menet élén id. Ocskay Gábor, a játékos édesapja és a családtagok - köztük az elhunyt menyasszonya - haladtak. A kezdetben háromszáz - háromszázötven főnyi tömeg a Városház-térről indult a belvároson át a Jégcsarnokhoz.

Útközben egyre többen csatlakoztak a gyászolókhoz, s mire a fáklyákkal, mécsesekkel vonulók az arénához értek, a menet már ezer-ezerötszáz főre duzzadt a létszámuk.

A Jégcsarnoknál - ahová kora délelőttől érkeztek folyamatosan a megrendült rajongók - este félezernél is többen várták a fáklyás menetet. A 34 éves korában elhunyt játékos fényképe előtt virágcsokrok, mécsesek, gyertyák jelezték a székesfehérváriak gyászát és szeretetét.

Még a férfiak szemébe is könny szökött, amikor id. Ocskay és a család tagjai térdre borultak ifj. Ocskay Gábor fényképe előtt, és csendben imádkoztak az elvesztettért.

Ezt követően a barátok, játékostársak, szurkolók helyezték el virágaikat, gyújtották meg a mécseseket, gyertyákat, majd a jelenlevők a Szózatot és a Himnuszt halkan elénekelve búcsúztak a játékostól.

Már fogyatkozni kezdett a tömeg, amikor a lejátszott Ligakupa-meccs után, kezükben egy-egy szál rózsával megérkeztek a Fehérvár FC futballistái s a velük tartó drukkerek.