Vágólapra másolva!

Az Újpest hokicsapata elintézte, hogy legyen tétje az utolsó fordulónak

Az Újpest hazai pályán három góllal verte a Budapest Stars együttesét a jégkorong ob I középszakaszának vasárnapi játéknapján, ezzel egy ponttal megelőzte aktuális riválisát a tabella élén.

eredmény:
Újpest - Budapest Stars 6-3 (2-0, 0-2, 4-1)
Alba Volán II - Dunaújvárosi Acélbikák.Docler 5-7 (1-3, 2-1, 2-3)

Az már eldőlt, hogy a Dunaújváros a harmadik, a Ferencváros a negyedik, a Miskolc az ötödik, az Alba Volán II pedig a hatodik.

Kedden derül ki, hogy a Miskolcon szereplő Újpest, vagy a Dunaújvárosban játszó Budapest Stars végez-e az élen a középszakaszban.

Ezt követően az elődöntőbe jutásért a Dunaújváros az FTC-vel találkozik, míg a Miskolc a második, az Alba Volán II pedig az első helyezettel csap össze.

A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak majd. Automatikusan ott van az elődöntőben a mostanáig az osztrák ligában szerepelt Alba Volán I.