Vágólapra másolva!
Jó hangulatú, könnyed edzést vezényelt Hajdu János és két segítője a férfikézilabda-válogatott számára kedd délután. A világbajnokság szünnapján a szakvezetés benevezte az eddig lelátón ülő Katzirz Dávidot is, aki szerdán Argentína ellen mutatkozhat be.

Pincési László helyszíni tudósítása Eszékről

A délelőtti videózás és a fakultatív séta után kedd délután fél 5-re a magyar férfikézilabda-válogatott busza begördult az eszéki sportcsarnok elé. A szakmai stáb nem így tervezte a világbajnokság első szünnapját, ám a szlovákok elleni iksz mindent felülírt.

"Úgy gondoltam, három mérkőzés után három győzelemmel állunk, s akkor egy komoly, kemény edzést tarthatok a fiúknak kedden, majd Argentína ellen azok jutnak szóhoz, akik eddgi kevesebbet töltöttek a pályán. A Szlovákia elleni iksz azonban mindent átírt" - panaszkodott Hajdu János szövetségi kapitány.

Forrás: [origo]

Felvezetőkör, élen Eklemovics és Putics

Ennek megfelelően az edzés is könnyed átmozgató, mondhatni frissítő tréning lett. "Könyörgöm, engem nevezzenek be" - viccelődött Vladan Matic, a csapat másodedzője, aki arra emlékeztetett, az 1999-es, egyiptomi világbajnokság negyeddöntőjében hatból hatot lőtt be.

"Sanyi, szerezz nekünk mezt!" - agitált a másik másodedző, Csoknyai István is, ám a megszólított Vass Sándor könnyedén csak annyit mondott: "A fenéket, akkor inkább én állok be. Én nem csavargatnám a labdát, hanem bevágnám a szeme közé."

Forrás: [origo]

Mocsai (jobbra) Császár ellen melegített a lábtenisz-csatára

A kezdőkörben Mocsai Tamás és Csoknyai vívott ádáz egyérintőt, a pályát a kezdőkör alkotta, Herbert és Császár mellett Vass próbált igazságot szolgáltatni. A tízes meccset Csoknyai nyerte, legalábbis ő örült hangosabban és határozottabban.

A kezdeti játszadozásnak Hajdu kapitány vetett véget, aki elárulta, benevezte 16. játékosát is. "Katzirz Dávidra védekezésben és támadásban is számítok, ő lehet az, aki tehermentesítheti kicsit Ilyést és Eklemovicsot."

Forrás: [origo]

Nagy László sokat nyújtott, s masszőri segítséget is kapott

Ennek megfelelően amíg az egyik kapunál támadásvariációkat gyakoroltak, addig a másiknál Fazekas Nándort Harsányi és Matic a két szélről, Gál beállósból, Katzirz és Putics pedig átlövésből tornásztatta.

A tréning végén néhányan a sebességmérő radart tesztelték. A készülék azonban úgy lett beállítva, hogy csak a kapu közepébe tartó lövéseket mérte. Putics 109 km/órás lökete lett a csúcstartó, Császár 105-ig, Matic 94-ig jutott.

Forrás: [origo]

A Pick Szeged edzője azonban egy másik csúcsot elért, olyan ügyesen (vagy ügyetlenül, nézőpont kérdése) lőtte el a labdát, hogy az a kapu mögötti kamera alá beszorult. Hosszú percekig próbálta kitépni, sikertelenül. Végül Császár sietett a segítségére, s együtt sikerült megoldani a nehéz problémát.

Forrás: [origo]

A csapat szerdán délután 17 órától Argentína ellen lép pályára, ha nyer, biztosan középdöntős.