Vágólapra másolva!
Megszületett a megállapodás a zalaegerszegi jégcsarnok új tulajdonosa és a Zalaegerszegi Jégsport Egyesület között. Ennek értelmében az MKB Bank beleegyezett abba, hogy a jégcsarnokot átmeneti jelleggel 60 napig az egyesület üzemelteti.

Miután a zalaegerszegi jégcsarnok korábbi tulajdonosa súlyosan eladósodott, úgy tűnt, az új tulajdonos, az MKB Bank időlegesen bezárja a létesítményt. Ezzel veszélybe került a Kercsó Árpád mesteredző vezette Zalai Titánok jégkorongklub működése

A pénzintézet közleményben tudatta, nettó 150 millió forintért vásárolta meg a pályát, és mivel alaptevékenységéhez nem tartozik hozzá a jégcsarnok-üzemeltetés, ezért a veszteséges működtetés további vállalása helyett a létesítmény időleges bezárására kényszerül.

A Zalai Hírlap szerint a kialakult helyzet miatt a csapat és néhány szülő a városháza elé vonult demonstrálni, ám csütörtök délután a bank bejelentette, hogy bérbe adja a létesítményt a megyeszékhelyen működő Zalaegerszegi Jégsport Egyesületnek, s a hokisok tovább folytathatják tevékenységüket.

A tárgyalások eredményeként a Zalaegerszegi Jégsport Egyesület és az MKB Bank megállapodott, hogy a jégcsarnokot átmeneti jelleggel 60 napig az egyesület üzemelteti.