Vágólapra másolva!
A címvédő Boston sorozatban 11. győzelmét aratta - ezúttal a Portland ellen - az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), s ezzel 13 éves klubcsúcsot állított be.

A 19/2-es mérleggel büszkélkedő Celticsben hatan is 11 pont felett dobtak, a túloldalon a TrailBlazers hatmeccses sikerszériája szakadt meg. A vendégeken a tavalyi amatőrbörzén elsőként elkelt - ám az előző szezont térdsérülés miatt kihagyó - Greg Oden sem tudott segíteni, aki öt pontnál és hat lepattanónál tartott, amikor kipontozódott.

A 16/2-es mutatóval rendelkező, legutóbb döntős Los Angeles Lakers ezúttal Washingtonban diadalmaskodott, a kaliforniaiak nagy triójából Kobe Bryant 23 ponttal, Andrew Bynum 19 ponttal és 10 lepattanóval, míg a spanyol Pau Gasol 17 ponttal és 10 lepattanóval zárt.

Clevelendben a hazaiak ásza, LeBron James mindössze 11 pontot hozott össze, a Cavaliers mégis besöpörte sorozatban hetedik győzelmét az Indiana ellen, míg az újonc sereghajtó, az Oklahoma City Thunder Orlandóban rontotta mérlegét 2/18-ra.

A játéknap legeredményesebbje Jao Ming (Yao Ming), a Houston kínai centersztárja lett 33 ponttal, 14 lepattanóval és 5 gólpasszal.

Eredmények:
Boston Celtics - Portland TrailBlazers 93-78
Orlando Magic - Oklahoma City Thunder 98-89
Washington Wizards - Los Angeles Lakers 104-106
Atlanta Hawks - New York Knicks 98-95
Cleveland Cavaliers - Indiana Pacers 97-73
New Jersey Nets - Minnesota Timberwolves 113-84
Detroit Pistons - Philadelphia 76ers 91-96
Memphis Grizzlies - Los Angeles Clippers 93-81
Houston Rockets - Golden State Warriors 131-112
Milwaukee Bucks - Charlotte Bobcats 101-96
Utah Jazz - Toronto Raptors 114-87