Vágólapra másolva!
Egyelőre a sztrájkhangulat híreire kapják fel fejüket a kosárlabda-szurkolók a 2008-2009-es idény során. A hazai bajnokság elején a játékvezetők azért bojkottálták a munkát, mert bizonyos kérdésekben nem tudtak megegyezni az egyesületekkel. Majd miután megoldódott probléma, az újonnan kinevezett játékvezetői bizottság ellen lázadtak fel a női liga képviselői. Hétfő éjszaka azonban megszületett a (talán végleges) megállapodás.

Nehezen indult be a 2008-2009-es kosárlabdaszezon. A női bajnokság szeptember közepén rajtolt, ám meglepetésre az első fordulóban nem első osztályú játékvezetőkkel. A rajt előtt ugyanis a bírók jelezték, nem jutottak egyezségre az egyesületekkel az alábbi négy témakörben: játékvezetők biztonsága, játékvezetők jogállása és képviselete, az oktatás-ellenőrzés-képzés szakmai egységének visszaállítása, játékvezetői díjak és költségtérítések.

Az első három fordulóban így bírói vizsgával rendelkező edzők, másodedzők, korábbi játékosok fújták a sípot, de még Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) főtitkára is sípot ragadott.

Október 10-én megszületett a megállapodás, a felek a következő öt bajnoki évadra rögzítették a női élvonalbeli meccsekre a játékvezetői működés feltételeit.

A helyzetet bonyolította, hogy ez a megegyezés hiányzott a férfiklubok és a játékvezetők között, szerencsére egy hét elegendőnek bizonyult arra, hogy az október 18-i rajtig orvosolják a problémákat.

November elején aztán újabb sztrájk következett, az MKOSZ új játékvezetői bizottságot állított fel, a Szabó György vezette grémiumot azonban a női liga nem fogadta el. November 15-ére, szombatra kiírt Vasas-Zala Volán, illetve BSE-Sopron találkozók elmaradtak ugyan, ám vasárnap a Szombathely és a Győr megmérkőzött egymással. Nem tűnt tehát egységesnek a liga, ám ez az állapot remélhetőleg már a múlté.

"A hétfői, késő esti órákban befejeződött tárgyalások során sikerült megállapodni, így azt mondom, már nincs bírósztrájk. A játékvezetők szerda éjfélig jelezhetik, hogy beállnak a sorba vagy sem, elfogadják a játékvezető bizottságot legitimnek, vagy inkább nem vezetnek mérkőzést" - mondta az [origo] érdeklődésére Szabó György.

"Amikor összeállt a névsor, áttekintem, akik nemmel szavaznak, azoknak döntését tudomásul veszem, s nem számítok rájuk. Az biztos, hogy a rend helyreállt, így ezentúl lesznek mérkőzések."

Forrás: MTI

A játékvezetők a biztonságosabb munkavégzésért is sztrájkoltak - a 2008. április 30-án rendezett Albacomp-Paks mérkőzésen készült felvétel szerint nem alaptalanul

Szabó korábban kijelentette, mindenkire szüksége van, akik viszont a sportág létét teszik kockára, azok nem vezethetnek mérkőzéseket.

Az MKOSZ tájékoztatása szerint a jelenlegi jb és a nemzetközi mérkőzések vezetésére is kvalifikált bírók megállapodtak abban, hogy a férfi bajnokság tavaszi rájátszásáig mindenképpen marad a testület, melynek vezetője, Szabó György akkor megméretteti magát. Ha támogatást kap a sípmesterektől, akkor továbbra is betölti hivatalát, ha nem, akkor távozik a bizottság éléről.

A bizottság tagságát egy fővel, Benczur Lajossal kiegészítették, s a játékvezető-küldést a továbbiakban a Benczur Lajos, Kovács Zoltán alkotta bizottság végzi.

Valovics István, a játékvezetők megbízott képviselője közleményében annyit fűzött hozzá a tárgyalásokhoz: "Ezúton szeretném megköszönni azt a sok biztatást és támogatást, amit kollégáimtól kaptam az elmúlt csaknem három hónapban. Ennek is volt köszönhető, hogy képviselni lehetett a hazai kosárlabda játékvezetők törekvéseit, és egyben felmutatni egységüket. A sokszereplős történet minden résztvevője számára tanulságként kell szolgálnia, hogy az adott szó - mennyire - kötelez. Megbicsakló gerinccel és remegő kézzel nem lehet hosszú távon sok kosarat dobni."

Kizárás lehet a legsúlyosabb ítélet
Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtitkára megerősítette, a helyzet megoldódott. "Hétfőn megállapodás született, így azok a játékvezetők, akik elfogadják a jb működését, vezethetnek mérkőzéseket." Arra a kérdésre, hogy mi lesz azon csapatokkal, akik esetleg mégsem lépnek pályára, Sterbenz elmondta, a versenykiírás egyértelmű: ha egy csapat háromszor nem lép pályára, kizárják a bajnokságból.