Vágólapra másolva!
Péntektől vasárnapig Szombathelyen, a Pannon-kupa keretén belül lép pályára a magyar nőikézilabda-válogatott, amely utolsó erőpróbáját tartja a december 2-án rajtoló Európa-bajnokság előtt. Pálinger Katalin sérülés miatt ezúttal pihen, de Imre Vilmos kapitány minden rosszban képes megtalálni a jót.

"Amit elterveztünk, azt el is tudtuk végezni hétfő óta, mondhatni, a felkészülés felénél tartunk éppen" - mondta Imre Vilmos az [origo]-nak. "Úgy érzem, elsősorban a lerohanásos játékban sikerült előrelépni. Örömteli, hogy a keret minden tagja motiváltan érkezett az edzőtáborba, de az látszik, hogy mindenki mentálisan leterhelt. A magyar kézilabda vékony jégen táncol, szűk állományból meríthetünk, ezek a játékosok pedig a bajnokságban és a nemzetközi kupában egyaránt kulcsszerepet töltenek be."

- A felkészülést nehezítették-e sérülések, egyéb problémák?
- Kisebb-nagyobb gondok mindig adódnak, a legnagyobbat Pálinger Kati sérülése jelentette. Kapusunk még a Győr BL-mérkőzésén húzta meg a bokáját, így az Európa-bajnoki szereplést figyelembe véve nem kockáztatunk, kihagyja a hétvégi Pannon-kupát.

- Ez mennyiben hátráltatja a munkát?
- Azt mondanám, minden rosszban van valami jó: így legalább nyugodtan tesztelhetem élesben Pastrovics Melindát és Herr Orsolyát. Nem titok, az Eb-ig két játékost ki kell hagynom a 18-as keretből, azért hívtam be még egy jobbszélsőt, hogy ott is versenyhelyzetet teremtsek. Szorosra fűztük a kapcsolatot az A és B válogatott között, Varga József kollégám javaslatára került be a keretbe Bulath Anita, Sopronyi Anett és Csáki Viktória is. De az biztosnak tűnik, hogy a kimaradók a kapusok, beállósok és a jobbszélsők közül kerülnek ki.

- Mit várhatunk a Pannon-kupától, ahol egy gyengébb osztrák csapat mellett az Eb-házgazda Macedónia és egy erős kerettel érkező Horvátország lesz az ellenfél?
- Szerencsére ebben az erősorrendben követik is egymást majd ellenfeleink. Nagyon fontos, hogy a sikeres olimpiai szereplés óta most lép először pályára itthon a válogatott. Feladatunk a közönség kiszolgálása mellett, hogy elsősorban csapattaktikai téren előre lépjünk. Amíg a Világkupát a játékosok tesztelésére használtuk fel, addig most már a csapatjáték lesz az elsődleges.

- Mikor várható a végleges Eb-keret megnevezése?
- Senkit sem szeretnék kétségek között tartani, így a horvátok elleni, vasárnapi zárómérkőzés után megnevezem az utazó 16 játékost. Kedden már a szűk Eb-csapattal folytatjuk a felkészülést Tatán.