Vágólapra másolva!
Fantasztikus, 30-28-as győzelmet aratott a magyar férfikézilabda-válogatott a világelithez tartozó horvát csapat ellen a 2010-es Európa-bajnokság selejtezősorozatának második játéknapján, Veszprémben.

eredmény:
Magyarország - Horvátország 30-28 (15-16)

Mindkét csapat győzelemmel kezdte menetelését: a magyarok Görögországban, a horvátok pedig a finnek ellen diadalmaskodtak szerdán. A Hajdu-csapat először lépett fel a nyáron átadott Veszprém Arénában, csaknem telt ház, 5000 néző fogadta az együtteseket.

Ezzel együtt nem ijedt meg a vendéggárda, gyorsan ellépett 3-1-re, majd biztosan tartotta előnyét. Emberfórban felpörögtek a magyarok, és a lendületet megtartva kicsit később sikerült egyenlíteniük (9-9). Az irányító Eklemovics sérülése miatt módosult a csapatszerkezet, a félelmetes horvátok éltek az ebből adódó lehetőséggel. A kapitány a 23. percben, 11-14-nél időt kért. Feljavult a védekezés, a szünet előtt Nagy László egalizált, ám a zárszó a horvátoké volt.

A folytatásban felváltva estek a gólok, mindkét válogatott keményen és fegyelmezetten védekezett. A 47. percben először vezettek a magyarok (23-22), ekkor az Eklemovicsot váltó Császár volt eredményes. A folytatásban már a horvátok rohantak az eredmény után.

Meccs utáni nyilatkozatok:


A hajrában nem remegett meg a magyarok keze, így sikerült begyűjteni a világ közvetlen élmezőnyéhez tartozó horvátok skalpját. A győzelemmel a Hajdu-gárda áll az élen a csoportban.

Hajdu János: "A siker alapja a jó védekezés volt. Negyedóra elteltével sikerült felvenni a horvát támadások ritmusát, és már a lövőszándékra oda tudtunk érni. Támadásban szinte végig jók voltunk. A mostani győzelemmel 75 százalék az esélye annak, hogy kijutunk az Eb-re. Kicsit megijedtem, amikor Eklemovics megsérült, de szerencsére Császár jól oldotta meg a feladatot."

A csoport másik mérkőzésén:
Finnország - Görögország 25-30

szabadnapos: Szlovákia

Az állás: 1. Magyarország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Horvátország 2/2 (67-50), 3. Görögország 2/2 (51-52), 4. Szlovákia 0/0, 5. Finnország 0/2 (45-69)

A kvintettből az első két helyezett jut ki a 2010-es ausztriai Eb-re. A magyarok legközelebb november 27-én lépnek pályára, akkor Vantaában Finnország csapata lesz az ellenfél. A két együttes november 30-án is megmérkőzik, Nyíregyházán.