Ami Vegasban történt, maradjon is ott - Rátgéber-blog Moszkvából

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember - óriási bravúrral kijuttatta a nemzeti együttest a jövő évi, lettországi Európa-bajnokságra - az [origo]-nak írt harmadik blogbejegyzésében a csütörtök esti Szuperkupa-összecsapás a fő téma.

Amikor ide szerződtem, azt gondoltam, nagyon nehéz dolgom lesz. Ám ahogy telt-múlt az idő, és megismertem a környezetet, az embereket, bebizonyosodott, hogy teljesen igazam volt... Kedden lesz négy hete, hogy itt élek Vidnojéban a családommal, s bár közben is történtek velem hajmeresztő dolgok, tökéletesen tisztában voltam vele, hogy minden eddigi élményem eltörpül majd a csütörtök esti Euroliga-nyitány mellett. Ahogy az elcsépelt frázisokat kedvelő újságírók fogalmaznak: az lesz az igazság pillanata. Hát, az is lett...

Láttak már ötvenes évekbeli esztrádműsorba ojtott kosárlabda-mérkőzést? Ha nem, akkor ott kellett volna lenniük tegnap este a vidnojei "Dvorec szportában", a Sportpalotában. A hivatalos kezdést este hatra írták ki - minden moszkvai idő szerint értendő -, ehhez képest tíz perccel hét előtt még javában melegítettek a csapatok. Mielőtt elfelejteném: az ellenfél a Beretta Familia Schio volt, az Európa-kupa idei győztese - pontosan ezért Szuperkupa a Szuperkupa, mert mi meg az Euroligát nyertük meg a tavasszal.

Persze a királyi többes nem teljesen helyénvaló, akkor még, a brnói Final Fourban nem én voltam a Szpartak edzője, hanem Natalia Hejková - akit Sabtaj von Kalmanovics, a csapat tulajdonosa elegáns gesztusként meghívott az idénynyitóra. (Nálunk ilyesmi elképzelhető lenne? Nem valószínű. Főleg, hogy az esetek jelentős részében ki sem szokták fizetni a kirúgott edzőt.)

Hazudnék, ha azt mondanám, jeges nyugalommal készültem az esti bemutatkozásra. Azért mégiscsak a világ legjobb csapatának a kispadjára ülök le, igaz, hogy múlt pénteken már megvolt a bajnoki nyitány, de Novoszibirszkben, most pedig Vidnojéban kellett bizonyítanunk. Egész délután Joe Strummert hallgattam és néztem a Youtube-on, a The Clash harmincéves koncertjeit, egyszerre megnyugtatott és feldobott a zene - ha tudtam volna, hogy csaknem egy órát fogok téblábolni a partvonal mellett, a feldobásra várva.

Tudniillik Sabtaj annyira emlékezetessé akarta tenni az Euroliga idénynyitóját - mert bizony annak nevezte ki a Szpartak-Schio meccset, jóllehet már előző este lejátszották az első forduló mérkőzéseinek a felét -, hogy sikerült magát a kosárlabdát másodlagossá tenni. Először is meghívta George Vaszilakopuloszt, a FIBA Europe elnökét. Aztán az idei San Remó-i dalfesztivál győztesét, egy göndör hajú olasz fickót, bizonyos Paolo Valessit. Ő énekelte az olasz himnuszt, aztán egyenként ő mutatta be a Schio játékosait. De csak azok után, hogy a szentpétervári balett erre az estére leszerződtetett társulata eltáncolta a Spartacus című balett tizenkét percesre zanzásított változatát. Közben peregtek a percek, a fél hetes kezdés egyre csúszott, végül nyolc perccel hét előtt a spanyol Bulto - Európa talán legjobb bírója - feldobta a labdát. Ezek szerint kosárlabda is lesz, gondoltam, és tényleg, lett is.

Amolyan gálameccs, habár élesben. Védekezés nem sok volt, aki ismer engem, az tudja, ettől falra mászok. De hát ez még nem igazán az én csapatom, Lauren Jackson, az ausztrál center - sokak szerint a világ legjobb kosarasa - csak kedden érkezett meg, különben is, az olimpia után megoperálták a bokáját és az egyik lábujját, még csak most lábadozik, nem is játszott. Sue Bird és Diana Taurasi is csak három napja volt velünk, nem csoda, hogy csikorgott a csapatvédekezés, valójában azzal győztünk, hogy tele van extraklasszisokkal a csapat, a két orosz Európa-bajnok, Tatyjana Scsogoljeva és Marina Karpunyina remekelt. A végén már huszonöt pontosra dagadt az előny, összeroppantottuk az olaszokat, azért nem volt ez rossz idénykezdet.

De a java még hátra volt. Sabtaj ugyanis bankettet rendezett a két csapatnak, meg minden hírességnek, aki ott volt a meccsen. Például a nagy rivális CSZKA játékosainak - Ilona Korsztyinnak, Ann Wautersnek, Edwige Lawsonnak. Megint csak átvillant az agyamon: odahaza ilyesmi vajon előfordulhatna a Pécs és a Sopron viszonylatában?

A vacsorának induló bulit egy tőlünk - mármint a lakásunktól - ötszáz méterre lévő étteremben tartották. Az asztalok megrakva báránysülttől kezdve különféle tengeri finomságokon át kaviárig, továbbá "Szpartak" márkájú vodkával, spanyol és chilei borokkal - a konferanszié szerepét pedig természetesen Sabtaj töltötte be, hibátlanul. Később jöttek táncosnők, táncosok is, lengén öltözve. A teremben tartózkodó összes személy, akinek októberben volt vagy lesz a születésnapja, kapott valamilyen ajándékot. Sue Bird például, aki éppen csütörtökön volt 28 éves, véletlenül egy hiperszuper Apple laptopot.

Mit tesz isten, én is októberi gyerek vagyok, ahogy azt előző blogbejegyzésemben említettem, egy hete voltam negyvenkettő. Hogy én milyen ajándékot kaptam? Hasonlót, mint a többi születésnapos. Ne részletezzük, hogy mit. Hogy is mondják Nevadában? What happens in Vegas, stays in Vegas. Maradjunk annyiban, hogy ami Moszkvában történik, az se szivárogjon ki onnan...