Vágólapra másolva!
Két nappal azután, hogy a San Jose legyőzte a Pittsburgh-öt, a Cápák a Stanley-kupa-döntő másik résztvevőjét is felfalták. A Detroit elleni 4-2-es siker azt jelenti, hogy a San Jose története legjobb idénykezdetét produkálja, 9 győzelem mellett mindössze 2 vereség került eddig a statisztikába.

A Detroit legyőzése különösen édes lehetett Todd McLellan számára, aki három éven keresztül Mike Babcock vezetőedző segítője volt a Red Wingsnél. A címvédő hat nap alatt negyedszer lépett jégre, úgyhogy az éhes Cápák mellett a fáradtsággal is meg kellett küzdeniük. A győztes gól egy újonc nevéhez fűződik, 1-1-es állásnál Jamie McGinn köszönt be Ty Conklinnak, ez volt a 20 éves játékos második meccse és első találta a legjobbak között.

A nyári játékosbörze első választottja, a Tampa Bayt erősítő Steven Stamkos is letette a névjegyét, bár első ponját már a Toronto ellen megszerezte, de az igazi premier a Buffalo ellen következett, amikor Stamkos két góllal és egy assziszttal járult hozzá az 5-2-es győzelemhez.

Két kapus is hibátlan napot zárt: Cam Ward 19 védéssel nullázta le a St. Louist (ez volt pályafutása hetedik shutoutja), míg Roberto Luongo 28-szor hárított a Los Angeles ellen, ezzel a liga történetének 28. hálóőre lett, aki legalább negyvenszer húzta le a rolót. A Vancouver 4-0-s diadala történelmi volt, mivel a Canucks először úszta meg kapott gól nélkül az Angyalok Városában tett látogatást.

eredmények:
Buffalo Sabres - Tampa Bay Lightning 2-5
Philadelphia Flyers - New York Islanders 3-2 - hosszabbítás után
New York Rangers - Atlata Thrashers 3-2
Florida Panthers - Ottawa Senators 1-2
Nashville Predators - Edmonton Oilers 3-1
Minnesota Wild - Montreal Canadiens 1-2
St. Louis Blues - Carolina Hurricanes 0-1
Calgary Flames - Boston Bruins 3-2
Colorado Avalanche - Columbus Blue Jackets 2-4
Phoenix Coyotes - Pittsburgh Penguins 4-1
San Jose Sharks - Detroit Red Wings 4-2
Los Angeles Kings - Vancouver Canucks 0-4

* * *

A mértékadó amerikai Forbes gazdasági magazin szerint továbbra is a Toronto Maple Leafs a legértékesebb klub a 30 csapatos NHL-ben. A kanadai egyesület - az előző évihez képest kilenc százalékkal magasabb, 448 millió dolláros értékével - sorozatban harmadszor végzett az élen ebben a rangsorban.

A második hely a New York Rangersé, amely a lap becslése szerint 411 milliót ér, majd a Montreal Canadiens (334 millió) és az idén Stanley-kupa-győztes Detroit Red Wings (303) következik a sorban. A "legolcsóbb" csapat a Phoenix Coyotes, 142 millióval.