Vágólapra másolva!
Meglepő eredménnyel zárult a nőivízilabda-bajnokság alapszakaszának szombati rangadója: a bajnoki címvédő Honvéd a Kőér utcában kapott ki a korábbi évek legjobbjától, a Dunaújvárostól egy góllal.

Eredmény, női ob I:
Domino Honvéd - Dunaújvárosi Főiskola VE 11-12 (5-1, 4-3, 0-4, 2-4)

A két gólig jutó Valkai Ágnes szerzett vezetést a hazaiaknak, mi több: hat perc után már 4-0 volt a Honvéd javára. A vendégek 1-6-nál eszméltek, s följöttek 4-6-ra, ám amikor az összesen háromszor eredményes Kisteleki Dóra akciógóljával 9-4-re megint elhúztak a hazaiak, kevesen gondolták, hogy még baj lehet.

Pedig lett: a végül négygólos Primász Ágnes vezérletével fokozatosan ledolgozta hátrányát a Dunaújváros, majd a vezetést is átvette, és bár 9-10-ről 11-10-re még"visszafordított" a bajnokcsapat, a hajrában nem tudta tartani hadállásait. Elébb Benkő Nóra egyenlített, majd Pirimász - három perccel a vége előtt - emberelőnynél a győztes gólt is belőtte.

* * *

Az előző idényben bronzérmes Domino Honvéd jó hajrával nyert Szegeden a férfi vízilabda ob I szombati első mérkőzésén. A Fehérvár és az FTC egyaránt három góllal diadalmaskodott.

Eredmények, férfi ob I:
Szeged-Beton VE - Domino Honvéd 8-9 (4-2, 2-2, 1-1, 1-4)
Androbau-Fehérvár PSE - Bodrogi-Bau-Szentesi VK 8-5 (2-1, 1-2, 2-0, 3-2)
UNIQA-UTE - FTC-Aprilia-Fisher Klíma 8-11 (1-2, 3-2, 3-4, 1-3)
Pécsi Vízmű-PVSK-Fűszért - BVSC-Atlantis Casino 13-7 (3-3, 4-2, 2-1, 4-1)
OSC - Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP-VSC 8-11 (3-3, 2-4, 1-2, 2-2)