Vágólapra másolva!
Kilencvenöt százalék az esély, hogy Macedónia marad a decemberi női kézilabda Európa-bajnokság rendezője. Ha mégsem, úgy Magyarország és Dánia jöhet számításba beugróként. Ezt Sinka László, a magyar szövetség főtitkára, az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottságának tagja jelentette ki az MKSZ sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy kiderült: a balkáni állam nem rendelkezik tévéközvetítési és pénzügyi garanciákkal.

"Szerény az esély, hogy elvegyék Macedóniától a tornát, az pedig kizárt, hogy az Eb elmaradjon. A korábbi évek tapasztalatai alapján Magyarország és Dánia szükség esetén beugróként jöhet számításba. Őszintén szurkolok a macedónoknak, hogy rendezzék meg a viadalt, mégpedig tisztességesen" - mondta Sinka László.

Hozzátette: a sportági kontinentális viadalok most már olyan komoly rendezvények, hogy normális esetben másfél-két év kell az előkészületekhez. Magyarország ezzel együtt alkalmas lenne most is a rendezésre, hiszen a szövetség és a klubok rendelkeznek a szükséges háttérrel, ráadásul minőségi csarnokból sincs hiány.

"Nemrég lemondott a macedón szövetség elnöke, mert látta, hogy az előkészítő munka nem megfelelő. Az EHF vezérkara most a macedón miniszterelnökkel kíván tárgyalni a szükséges kormánygarancia ügyében" - fogalmazott a főtitkár.

Kedd délután Szkopjében tárgyaltak a kialakult helyzetről a macedón kormány, a helyi és az európai kézilabda-szövetség képviselői, s a találkozó végén aláírtak egy megállapodást, amely tulajdonképpen kormánygaranciát ad az esemény lebonyolítására.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy december 30-án a Veszprém Arénában kerül sor a hagyományos kézilabdagálára. Az esemény névadó szponzora a Budapest Bank lesz, a cég további egy évig a férfi kézilabda NB I-nek is névadója marad.

Amint elhangzott: a pontvadászatból már hat forduló lement, és az erőviszonyok valamelyest átrendeződtek. Az MKB Veszprém és a Pick Szeged ugyan továbbra is kiemelkedik a mezőnyből, ám a középmezőny sűrűbb lett. Akár hat csapat is odaérhet a dobogó alsó fokára, erre a legnagyobb esélye a Dunaferrnek van. A 14 együttesből az utolsó négy kiesik, és csak ketten jutnak fel, így jövőre egy tucat gárda szerepelhet az élvonalban.

Az esemény sajtótájékoztatóján adták át az előző idény legjobbjainak járó trófeákat és a velük járó 200-200 ezer forintot. A szakírók szavazatai alapján a 2007/08-as szezonban a veszprémi Dejan Peric lett az év játékosa, míg az év felfedezettje a dunaferres, jelenleg térdsérüléssel bajlódó Nagy Kornél. A Dunaferr kapta a legszimpatikusabb csapatnak járó elismerést.