Vágólapra másolva!
Bár a Pick Szeged szombaton, a 4. fordulóból előrehozott mérkőzéssel már megkezdte bajnoki szereplését, hivatalosan kedden, illetve szerdán rajtol a férfikézilabda-bajnokság 2008-2009-es évadja. Lássuk, mi várható az új szezonban, tekintsük át az átigazolási híreket!

Felemásan teljesített a felkészülés során az MKB Veszprém együttese, ám azt a KEK-győztesnél is tudják, a bajnoki tétmérkőzések más értéket képviselnek. A csapat hazai környezetben legyőzte a lengyel Kielcét, a Székelyudvarhelyt, a svájci Schaffhausent, és a szlovén Celjét

Augusztus utolsó hétvégéjén az ehingeni Schlecker-kupán már nem jött ki a lépés, három vereséget szenvedett és ezzel a hatodik helyen végzett az együttes.

Az első napon kétszer 20 perces mérkőzéseket játszottak a felek, akkor a dán FCK Haandbold 32-22-re, a német Gummersbach 22-16-ra győzött, a másnapi helyosztón pedig a szintén német TBV Lemgo diadalmaskodott 30-29-re.

A felkészülés záróakkordjaként a balatonfüredi viadalon a Dunaferr legyőzése után a döntőben a Croatia Zagreb már kemény diónak bizonyult, a horvát sztárcsapat végül hétméteresekkel múlta felül a Veszprémet.

Forrás: www.mkbveszprem.hu/

Forrás: www.mkbveszprem.hu

Ami a keretet illeti: Pásztor István Balatonfüredre, Szöllősi Szabolcs pedig Csurgóra igazolt, Tatai Péter úgy vélte, kevés játéklehetőséget kap Dejan peric mögött, így a francia US Dunkerque kapuját választotta, míg Putics Barna kölcsönbe a TuSEM Essenhez került. Érkezési oldalon légiósokat találunk David Korazija (Gold Klub Kozina), Marko Bagaric (PP Cakovec) és Ivan Pesic (Rijeka) személyében.

Bajnokok Tornája szeptemberben
Szeptember 20-21-én Európa élcsapatait látja vendégül az MKB Veszprém. A Bajnokok Tornáján a Bajnokok Ligája-címvédő spanyol Ciudad Real, a második helyezett német Kiel, a szintén német EHF-kupa-győztes Nordhorn, valamint a KEK-sikert aratott Veszprém vesz részt. Szeptember 20-án a házigazda MKB a HSG Nordhornnal játssza az elődöntőt (16.00), míg a Ciudad Real 18 órakor a kieliekkel csap össze. A vesztesek másnap a bronzmeccsen lépnek pályára (13.00), a párharcok győztesei pedig a fináléban mérik össze tudásukat vasárnap 15 órakor.


Szegeden sem fukarkodtak a keret megerősítésével, hiszen a távozó Ratko Durkovic (Bosna Sarajevo), Bajusz Sándor (Dunaferr), Bendó Csaba (Gyöngyös), Sutka Norbert (Komló) és Ferenczi Botond (Tatabánya) helyére Laluska Balázs (Ademar León), Katzirz Dávid (TuSEM Essen), Petar Nenadic (Barcelona), Vancsics János (Tatabánya) és Mario Bjelis (Pilotes Posada) érkezett.

A csapat sok felkészülési tornán vett részt, Érsekújváron nem talált legyőzőre, a 40. doboji nemzetközi férfikézilabda-tornán viszont nem ment már ennyire Vladan Matic együttesének, amely a bronzmeccsen büntetőkkel kapott ki a macedón Vardar Szkopjétől, így végül a negyedik lett.

Forrás: AFP

Nenadic az előző szezonban még Barca-mezben küzdött jelenlegi csapattársai ellen

Aztán következett az újvidéki torna, amely újabb sikert hozott, a döntőben a Pick 34-32-re verte a horvát Nexe Nasice együttesét. A Szeged olyannyira lendületbe jött, hogy a hivatalos bajnoki nyitányt megelőzve már szombaton pályára lépett, s a 4. fordulóból előrehozott mérkőzésen 32-22-re verte a Mezőkövesdet.

A Dunaferr szoríthatja meg ismét leginkább az éllovasokat, a fiatal együttes a felkészülés során csak a Szegedtől és a Veszprémtől kapott ki (már ami a magyar ellenfeleket illeti).

Kolics János tanítványai közel húsz edzőmérkőzést játszottak, a balatonfüredi nemzetközi tornán a harmadik, az érsekújvári viadalon a második helyen zártak (előbbi helyen a Veszprém győzött ellenük, utóbbin a Szeged), míg a romániai Constantában rendezett hatcsapatos versenyt százszázalékosan nyerte meg.

A negyedik helyet célozta meg a bajnokságban a DKSE-Airport Debrecen, legalábbis Kovács Mihály vezetőedző ezt a tervet tűzte ki. "Ha összerázódunk, el fogjuk érni a célokat. Jó összetételű a gárda" - bizakodott a szakember.

Ahogy Kovács a Hajdu Online-nak elmondta, szeretné, ha a védekezés hatékonyabb lenne, mint a felkészülés alatt. A csapatból távozott Junier Noris, míg a nagy reményekkel igazolt Martin Farkasovszky súlyos sérülést szenvedett a temesvári tornán.

A szlovák balátlövő a svájci Thun elleni meccsen összefejelt az ellenfél egyik játékosával, majd elájult. A diagnózis lehangoló: eltört arcközépcsont, megrepedt szemöldökcsont. A játékost Kassán műtötték meg, ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor speciális maszkkal akár nyolc hét múlva játékra is jelentkezhet.

Az átigazolási híreket böngészve megállapítható, hogy a Gyöngyös, a Debrecen, a Csurgó, és a Balatonfüred is erősödött, így legalább a középmezőnyben komoly mérkőzésekre van kilátás.

Az első forduló párosítása:
Szeptember 9., kedd
18.00: Dunaferr SE - Csurgói KK

Szeptember 10., szerda
18.00: PLER KC - Mezőkövesdi KC
18.00: Komlói BSK - Százhalombattai KE
18.00: Pick Szeged - Gyöngyösi FKK
18.00: MKB Veszprém KC - Balatonfüredi KC
18.00: DKSE-Airport Debrecen - Kecskeméti Delfin KC
19.00: Tatabánya Carbonex KC - Győrhő ETO FKC