Vágólapra másolva!
Adóellenőrök tartottak házkutatást az EHF-kupa-győztes német HSG Nordhorn férfikézilabda-csapatának játékosainál és vezetőinél. A szeptember 20-21-i veszprémi Bajnokok Tornáján is induló klubot azzal gyanúsítják, hogy a bérek után nem fizetett adót.

"Ma reggel jelentek meg nálam az ellenőrök, fizetési kimutatásokat és bankszámlakivonatokat kértek tőlem" - mondta Ola Lindgren vezetőedző. "Átadtam, amit kértek, nekem semmitől sem kell tartanom, mert nem követtem el semmi törvénytelenséget."

Alexandr Retemeyer, az osnabrücki ügyészség sajtószóvivője elmondta, 75 adóellenőr, a klub 25 tagját kereste fel egy időben, ezenkívül házkutatást tartottak az egyesület irodájában is.

"Több személyt kihallgattunk, mást azonban egyelőre nem mondhatok az üggyel kapcsolatban" - mondta a szóvivő. "A birtokunkba került anyagok tanulmányozása után tájékoztatjuk a közvéleményt a további lépésekről."

A Nordhorn az új szezon első bajnokiját a tervek szerint szerdán játssza a GWD Minden ellen. A gárda szakvezetője szerint semmi sem indokolja a találkozó elhalasztását.

Karabatic nélkül jön Veszprémbe a Kiel
Három-négy hétig nem számíthat az olimpiai és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes Nikola Karabaticra a német THW Kiel férfikézilabda-csapata. Az alkartöréssel kezelt, 24 éves francia klasszis - akit tavaly a világ legjobbjának választottak - így kihagyja a szeptember 20-án és 21-én Veszprémben rendezendő Bajnokok Tornáját is.