Vágólapra másolva!
Nagy változás nem lesz a keretben, jelentette ki Mocsai Lajos, az MKB Veszprém férfikézilabda-csapatának vezetőedzője. A bajnokcsapat a hírek szerint három posztra szerződtet új játékost, a távozók listáján pedig Pásztor István mellett a válogatott kapus, Tatai Péter is ott lehet.

Mocsai Lajos, az MKB Veszprém KC magyar bajnok és KEK-győztes férfikézilabda-csapatának vezetőedzője a kezilabda.com szakportál fórumában kijelentette: "Nagy változás nem lesz a keretben!"

A szakember elmondta, kapusposzton várhatóan a Rijekából érkező Ivan Pesic lesz Dejan Peric társa, a19 éves, kétméteres horvát kapus fizikuma, illetve talentuma Sterbik Árpádéhoz mérhető.

"A világklasszis Peric mögötti pozícióval és a kevés játéklehetőséggel Tatai Péter elégedetlen, többet szeretne védeni, ezért szabaddá tettük előtte a lehetőséget, hogy külföldön folytathassa pályafutását. Úgy tudom, hogy francia csapatnál kezdheti meg a következő szezont" - nyilatkozta Mocsai Lajos. (Információnk szerint ez a csapat az US Dunkerque lehet.)

"Putics Barna fél évig sérült volt, bár felkészülést elkezdte a csapattal, válloperációja miatt nagyon sokáig nem gyakorolhatott a csapattal, csak kiegészítő mozgásokat végezhetett. Ilyen állapotban, ennyi kihagyás után nagyon nehéz tétmeccseken visszakerülni a csapatba játéktapasztalat nélkül. Nagyon fiatal játékosról beszélünk, akinek a sérülése okán védekezésben még mindig vannak félelmei, a fejlődése szempontjából arra volna szüksége, hogy folyamatosan támadjon, védekezzen, ami Ilyés és Perez mellett nem egyszerű. Barna a mi játékosunk marad, de keressük a lehetőségét, hogy - akár egy kölcsönadással - megfelelő játéklehetőséghez jusson."

A fiatal átlövőt Balatonfüreden, Pestszentlőrincen és Dunaújvárosban is szívesen látnák, a hírek szerint a Dunaferr lehet végül a befutó.

Érkezhet még Marko Bagaric, az RK Perutnina Pipo 203 cm magas horvát balátlövője, s a Füredre távozó Pásztor István után balszélső poszton várható még bejelentés. (Korábban tesztelte, figyelte a klub Bojan Beljanskit is, ám a bácskapalánkai Tarkett 21 éves beállósa végül a spanyol JD Arrate együtteséhez írt alá négy évre.)

A veszprémi Napló információja szerint a következő évadról (2009-2010) is már zajlanak a tárgyalások, a 2009-ben a német Gummersbachba távozó Marko Vujin helyett talán Kiril Lazarov (RK Osiguranja Zagreb) érkezhet, de Fazekas Nándor kapus (VfL Gummersbach) hazatérése sem lehetetlen.