Vágólapra másolva!
A Detroit Pistons idegenben legyőzte a Boston Celticset és ezzel egyenlített az NBA Keleti főcsoportjának döntőjében.

A Pistons sikerével elvette az alapszakasz-győztes Celtics pályaelőnyét, amely most először veszített hazai környezetben az idei rájátszásban. A bostoni összecsapás a keleti oldalon megszokott meccsektől kissé eltért, ugyanis meglepően sok pont született, 103-97-re nyert a Detroit.

A meccset szinte végig a Pistons tartotta kézben. Richard Hamiltonék a félidőben hét, három negyed után pedig kilenc ponttal vezettek, sőt a negyedik szakaszban, nyolc perccel a lefújás előtt 86-75-öt is mutatott az eredményjelző. A Celtics azonban nem engedte el nagyon riválisát, s három és fél perccel később 90-88-ra jött fel.

A hajrában ugyanakkor már nem tudott fordítani a bostoni együttes, amelynek a nagydöntőbe jutáshoz most már mindenképpen idegenben is győznie kell legalább egyszer. Ez már csak azért sem tűnik könnyű feladatnak, mert Kevin Garnették a mostani rájátszásban sem a Pistonsnál jóval gyengébb Atlanta, sem a tavalyi döntős Cleveland ellen nem tudtak vendégként győzni.

Keleti főcsoport, döntő:
Boston Celtics - Detroit Pistons 97-103 (20-18, 23-32, 26-28, 28-25)
legjobb dobók:
P. Pierce 26, R. Allen 25, K. Garnett 24 (13 lepattanó), illetve R. Hamilton 25, C. Billups 19, A. McDyess 15
az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-1