Vágólapra másolva!
A Phoenix Suns és a San Antonio Spurs bejutott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának második fordulójába: előbbi a Los Angeles Lakers, utóbbi a Denver Nuggets együttesét búcsúztatta.

A párharc első meccsét elbukó, majd lábra kapó Spurs az ötödik összecsapáson is érvényesítette a papírformát, s elsősorban a második félidőben mutatott remek játékával magabiztos győzelmet aratott.

A San Antonio legjobbja ezúttal Michael Finley volt, aki nyolc hármast szerzett, s összesen 26 pontig jutott. Mellette Tim Duncan és Tony Parker is kiválóan játszott, előbbi 23 ponttal és 12 lepattanóval, utóbbi pedig 17 ponttal, valamint 10 gólpasszal zárt. A Nuggetsben ugyanakkor senki sem nyújtott emlékezetes produkciót, a csapat két sztárja, Allen Iverson és Carmelo Anthony egyaránt pontatlanul célzott mezőnyből, 21-21 pontjuk nem sokat ért.

Forrás: EPA

Bryant savanyú arccal gratulál Nashnek

Phoenixben a Suns élvezetes mérkőzést vívott a Lakersszel, amely egyszer sem vezetett a találkozón. A hazaiak végig kézben tartották a találkozót, igaz, a negyedik negyed második felében ráijesztettek rajongóikra, ugyanis hat perccel a vége előtt még 16 ponttal vezettek, három perccel később azonban már csak öttel. A riadalom azonban nem tartott sokáig, a hajrában ismét Steve Nashék akarata érvényesült.

A Sunsban Amarae Stoudeimre 27 pontot és 16 lepattanót, Shawn Marion 26 pontot, illetve 10 lepattanót szerzett, Nash 17 pontja mellett 10 gólpasszt is kiosztott, Leandro Barbosa pedig 18 pontot gyűjtött. A vendégeknél természetesen Kobe Bryant volt a legeredményesebb 34 ponttal, s ezúttal Lamar Odom (33 pont, 10 lepattanó) is felnőtt mellé, a kiegészítő emberek azonban most is gyengélkedtek.

Nyugati-főcsoport, 1. forduló, 5. mérkőzések:
Phoenix Suns - Los Angeles Lakers 119-110 (32-23, 32-29, 27-33, 28-25)
ld.:
Stoudemire 27 (16 lepattanó), Marion 26 (10 lepattanó), Barbosa 18, Nash 17 (10 assziszt), illetve Bryant 34, Odom 33 (10 lepattanó), Turiaf 12 (10 lepattanó)
továbbjutott: a Phoenix 4-1-es összesítéssel

San Antonio Spurs - Denver Nuggets 93-78 (25-21, 19-27, 19-11, 30-19)
ld.:
Finley 26, Duncan 23 (12 lepattanó), Parker 16 (10 assziszt), illetve Iverson 21, Anthony 21, ... Camby 4 (19 lepattanó)
továbbjutott: a San Antonio 4-1-es összesítéssel

[origo]/(MTI)