Vágólapra másolva!
A New York Rangers 2-1-re győzött a városi rivális Islenders ellen az NHL legutóbbi játéknapján, így hat körrel az alapszakasz vége továbbra is versenyben van a playoff-szereplést jelentő helyek valamelyikéért.

Nagy esély kínálkozott a New York Islanders előtt, hiszen ha a Szigetlakók legyőzték volna az ősi rivális Rangerst, akkor megelőzhették volna Colton Orrékat a rájátszásért folytatott versenyfutásban, ráadásul úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak ellenfelüknél.

Az első harmad gólcsendje után a második játékrész közepén a Rangers jobbszélsője szezonbeli második góljával előnyhöz juttatta a vendégcsapatot, amely fórt az utolsó játékrész nyolcadik percében Alekszej Jasin egy emberelőnyös helyzet kihasználásával tett semmissé.

A ráadás ötödik percében aztán jött Michael Nylander, és a hatodik NHL-csapatát szolgáló veterán svéd center ugyencsak egy emberelőnyt gólra váltva létfontosságú győzelemhez juttatta csapatát.

A győztes gól szerzője mellett elévülhetetlen érdemeket szerzett a sikerben Nylander honfitársa, Henrik Lundqvist is, aki a szombati Bruins elleni 40 védett lövés után ezúttal az ellenfél 34 gólszerzési kísérletét hárította. "Szeretem az olyan meccseket, ahol egy-egy védés jelentheti a különbséget vereség és győzelem között. Különösen bírom a 2-1-es eredményt, ellentétben mondjuk a 6-5-tel" - mondta a meccset követően Lundqvist.

A Calgary a playoffba jutás szempontjából nagyon fontos győzelmet aratott a nyugati sereghajtó Chicago otthonában, a Colorado pedig a már biztos rájátszás-résztvevő Vancouver elleni sikerrel élteti reményeit.

Eredmények:
New York Islanders - New York Rangers 1-2 - hosszabbítás után
Pittsburgh Penguins - Boston Bruins 5-0
Chicago Blackhawks - Calgary Flames 2-3
Columbus Blue Jackets - St. Louis Blues 4-1
Vancouver Canucks - Colorado Avalanche 4-5 - szétlövés után