Vágólapra másolva!
Noha Carmelo Antony, a Denver Nuggets játékosa pályafutása során először tripladuplát - három statisztikai mutatóban is kétszámjegyű eredményt - ért el a Phoenix Suns ellen, a találkozót mégis az utóbbi csapat nyerte, 113-108-ra az NBA legutóbbi játéknapján. Antony 31 pontot dobott, emellett tíz-tíz lepattanót szedett, illetve gólpasszt adott.

A győztes alakulatban, melyben ezúttal csak egy félidőt játszott a vállsérülést szenvedő Steve Nash, Amare Stoudemire 36 pontig jutott. Stephen Jackson ugyancsak 36 pontot szórt a Golden State Warriorsban, ezzel segítette együttesét 113-98-as győzelemhez az Indiana Pacers ellen.

A címvédő Miamiban Dwyane Wade 27, a 32 mérkőzést kihagyó Shaquille O'Neal pedig 22 ponttal vette ki részét a Charlotte elleni diadalból. A Heatből hiányzott (?) a 16 NBA-idénye közül a leggyengébbet produkáló Gary Payton, aki bírószidás miatti egymeccses eltiltását töltötte le.

A Seattle sorozatban 15. idegenbeli találkozóján kapott ki - főként a washingtoni Caron Butler 38 pontja miatt -, míg a szupersztárok közül a Los Angeles-i Kobe Bryant 27, míg a houstoni Tracy McGrady 32 ponttal vezette győzelemre csapatát.

Forrás: MTI

A chicagói Luol Deng két pontja a Utah ellen szerzett 23-ból

eredmények:
Denver Nuggets - Phoenix Suns 108-113 (27-28, 33-23, 19-30, 29-32)
legjobb dobók: C. Anthony 31 (10 lepattanó, 10 gólpassz), N. Hilario 27, J. Smith 18, illetve A. Stoudemire 36 (13 lep.), L. Barbosa 20, S. Marion 19

Philadelphia 76ers - New Jersey Nets 100-98 (27-23, 15-24, 20-16, 26-25, 12-10) - hosszabbítás után
ld: A. Iguodala 23 (15 lepattanó), A. Miller 18, S.Dalembert 14 (17 lep.), illetve V. Carter 23 (10 lep.), E. House 15, J. Kidd 14

Washington Wizards - Seattle Supersonics 118-108 (31-31, 25-28, 32-20, 30-29)
ld: C. Butler 38, B. Haywood 20 (11 lep.), G. Arenas 16, illetve R. Allen 29, C. Wilcox 24 (10 lep.), L. Ridnour 13

Atlanta Hawks - Los Angeles Lakers 83-90 (14-16, 17-24, 26-22, 26-28)
ld:
J. Johnson 27, J. Smith 20, Z. Pachulia 14, illetve K. Bryant 27, L. Odom 15 (18 lep.), A. Bynum 14 (10 lep.)

Indiana Pacers - Golden State Warriors 98-113 (18-34, 24-31, 30-26, 26-22)
ld: J. O'Neal 24 (11 lep.), J. Tinsley 22 (10 gólp.), D. Granger, illetve S. Jackson 36, M. Ellis 21 (10 lep.), A. Harrington 16 (10 lep.)

Miami Heat - Charlotte Bobcats 113-93 (32-21, 33-26, 22-23, 26-23)
ld: D. Wade 27 (12 gólp.), S. O'Neal 22, C. Quinn 14, illetve R. Felton 20, E. Okafor 19 (11 lep.), G. Wallace 19

Houston Rockets - Minnesota Timberwolves 105-77 (21-15, 29-15, 32-22, 23-25)
ld: T. McGrady 32, J. Howard 20, L. Head 20, illetve K. Garnett 18 (12 lep.), R. Foye 13, M. James 10

Utah Jazz - Chicago Bulls 100-95 (24-25, 33-18, 14-21, 29-31)
ld:
M. Okür 20, D. Fisher 19, D. Williams 18, illetve K. Hinrich 26, L. Deng 23, C. Duhon 14

Sacramento Kings - New Orleans Hornets 105-99 (40-24, 23-26, 24-29, 18-20)
ld: R. Artest 21, M. Bibby 19, K. Martin 19, illetve C. Paul 24, D. Mason 17, D. West 16

[origo] / (MTI)