Vágólapra másolva!
Három lövés, három gól - ez volt a Montreal mérlege a Florida elleni mérkőzés első öt percében az NHL legutóbbi játéknapján, amivel a Canadiens meg is alapozta a győzelmet. Így aztán hiába gyűlt össze a Panthers-történetének legnagyobb közönsége, a majdnem 20 ezer néző a kanadaiak diadalmenetét figyelhette. Amíg a hazaiaknál Tomas Vokount a harmadik gól után lecserélte edzője (igaz, a második harmadban visszatért a ketrec elé), addig a túloldalon Cristobal Huet ellenállhatatlan volt, 41 lövésből 40-et megfogott.

Kevés góllal is lehet meccset nyerni, amit a New Jersey bizonygat mostanság, az Ördögök az elmúlt három meccsükön összesen ötször vették be az ellenfelek hálóját, mégis mindháromszor győztesen vonultak le a jégről.

Persze könnyű egy olyan csapatnak, amelynek Martin Brodeur védi a kapuját, a zseniális hálóőr a Buffalo ellen is parádézott, 26 lövést védett, a szétlövésben pedig mindhárom Sabres-próbálkozást hárította. A másik oldalon Ryan Miller is beleadott apait-anyait, 34 védést mutatott be, és még a rendes játékidőben hárította Arron Asham büntetőjét, de az 54. percben az október először eredményes Mike Mottau beemelt egy kipattanót, aztán a szétlövésben Zach Parise is megtréfálta.

Nincs nagy formában a Boston, amely sorozatban ötödször zakózott, a Bocsok legutóbb a Carolina ellen hasaltak el. A meccs kulcsmomentuma az volt, amikor 2-1-es Hurricanes-vezetésnél Chad LaRose emberhátrányban korongot szerzett, és csak büntetőt érően tudták megállítani, amit a sértett értékesített, és ezzel ismét kétgólos előnyre tett szert csapata. Igaz, a végén azért rezgett a léc, mivel az utolsó percben 4-3-nál Phil Kessel a kapuvasat találta el, de végül kiharcolta a győzelmet a Carolina.

Jól megy idegenben a San Josenak, amely legutóbbi tizenegy fellépéséből tizet megnyert vendégként, a Cápák ezúttal St. Louisból hozták el a pontokat. A Sharks győztes gólja Milan Michalek nevéhez fűződik, de a társak Jevgenyij Nabokovnak is gratulálhattak, aki 26 lövést hárítva pályafutása ötödik shutoutját jegyezte. Az orosz kapus igazi sztahanovista, csapata mind a 37 találkozóján kezdett, ő az egyetlen kapus a ligában, aki még nem pihent a szezonban.

eredmények:
New Jersey Devils - Buffalo Sabres 2-1 (0-0, 0-1, 1-0, 1-0) - szétlövés után
gól: Mottau (53:37), Parise (65:00, győztes büntető), illetve Kotalik (24:36)

Carolina Hurricanes - Boston Bruins 4-3 (2-1, 1-0, 1-2)
gól: Brind'Amour (5:56), Commodore (10:51), LaRose (35:28, emberhátrányból, büntetőből), E. Staal (43:47, emberelőnyből), illetve Kobasew (8:07, eh.), Axelsson (40:51), Kessel (43:58)

Florida Panthers - Montreal Canadiens 1-5 (0-3, 0-1, 1-1)
gól: O. Jokinen (50:21), illetve Latendresse (1:42), Ryder (4:50), Higgins (5:03), Kostopoulos (29:55), Streit (56:57, ee.)

St. Louis Blues - San Jose Sharks 0-1 (0-0, 0-0, 0-1)
gól: Michalek (56:55)