Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint szerda hajnalban három mérkőzéssel megkezdődik az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2007/2008-as szezonja, amely előtt főként a tavaszi bíróbotrány és Kobe Bryant hosszú ideje zajló "megyek-nem megyek meséje" tartotta izgalomban a szakmát és a szurkolókat.

A ligának komoly károkat okozott Tim Donaghy esete, aki - mint kiderült - a bajnokság egyik legfoglalkoztatottabb bírójaként hosszú időn át fogadott, illetve fogadási tippeket adott az általa dirigált mérkőzésekre. A sípmester, aki júliusban mindent bevallott, akár 25 év börtönbüntetést is kaphat.

A helyi lapok szerint a botrány az Egyesült Államokban és Kanadában is megingatta a szurkolók bajnokságba vetett hitét. David Sternnek, az NBA első emberének így most az lesz az elsődleges feladata, hogy visszaszerezze az ottani szurkolók bizalmát.

A világ jelenleg talán legjobb játékosának számító Kobe Bryant története jelenleg is zajlik: a Los Angeles Lakers szupersztárja a legutóbbi rájátszás első körében a Phoenix Sunstól elszenvedett súlyos vereség után közölte, csapatot szeretne váltani, mert a néhány éve még bajnokságokat nyerő Lakers középszerűvé süllyedt. A kijelentést kölcsönös üzengetések követték, a klubvezetők jelezték, nem válnak meg tőle, ugyanakkor ígéretet tették a keret megerősítésére.

A kedélyek megnyugodni látszottak, ám teltek-múltak a hetek, hónapok és a Lakersnél - a csapattal három bajnoki címet nyert veterán irányító, Derek Fisher érkezésén kívül - semmi sem történt. Ezek után októberben ismét erősödni kezdtek a Bryant eligazolásával kapcsolatos pletykák, sőt Jerry Buss klubvezető néhány napja kijelentette, hajlandó megválni sztárjától.

A 29 éves bedobóért több klub is bejelentkezett, s a Chicagóval már szinte meg is egyeztek a kaliforniaiak, ám ezt az üzletet az hiúsította meg, hogy a Lakers szinte a fél Bullst megkapta volna Bryantért cserébe, így Chicagóban semmivel sem lett volna jobb a helyzet, mint Los Angelesben. A rajtnál tehát szinte biztos, hogy Bryant továbbra is a Lakerst erősíti, amelynek - immár megszokott módon - nem lehetnek nagydöntős álmai.

A Lakers esélytelenségéhez hasonlóan a favoritok köre sem változott a ligában. A bajnoki címre ezúttal is a Nyugati főcsoport nagyágyúi, a címvédő San Antonio Spurs és a Phoenix Suns tűnik a legesélyesebbnek, de a Dallas Mavericks és a Houston Rockets is messze juthat. A befutó már csak azért is a hosszú évek óta a Tim Duncan, Manu Ginóbili, Tony Parker trió vezette Spurs lehet, mert a texasi együttes igazi nyerő csapat, játéka nem igazán látványos, de az 1999 óta szerzett négy bajnoki cím önmagáért beszél.

A hosszú ideje lényegesen gyengébb erőket felvonultató Keleti főcsoportban minden bizonnyal a legutóbb nagydöntős Cleveland Cavaliers, illetve a Detroit Pistons és a Miami Heat mellett az elmúlt húsz évben szinte csak vegetáló Boston Celtics lesz versenyben a fináléba kerülésért.

A liga legeredményesebb klubjának számító Celtics (16 bajnoki cím) újra régi fényében ragyoghat. A kiváló nyári igazolások után ehhez már nem is kell más, csak hogy a három szupersztár, a Minnesotától érkezett Kevin Garnett, a Seattle-ből átköltözött Ray Allen, illetve Paul Pierce megértse egymást a pályán és lehetőleg sérülés nélkül játssza végig a szezont. Ebben az esetben talán a nyugati óriásokat is legyőzheti a Boston, és 1986 után ismét elhódíthatja a győztesnek járó trófeát.

Az első napon a Spurs a Portlandet, a Golden State a Utah-t, míg a Lakers a Houstont fogadja.