Vágólapra másolva!
Lezárult a könyvviteli átvilágítás, és noha jelentős szabálytalanságokra derült fény, nem teszünk büntető feljelentést senki ellen - tájékoztatta az MTI-t Berényi János elnök a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) küldöttgyűlése után.

"A 2005/2006-os mérleg módosításra szorul, mert nem szerepelt benne az európai szövetség felé akkor fennálló 25 millió forintos adósság, így tavaly már 60 milliós veszteséget regisztráltunk. Ebben benne vannak a kapitányok, alkalmazottak és szállodák felé fennálló kifizetetlen összegek is. Néhány napja azonban Münchenben találkoztam Nar Zanolinnal, a FIBA Europe főtitkárával, aki mivel egy erős szövetség garanciáját látja bennem, elengedte a tartozásunk 30 százalékát" - jelentette ki az MKOSZ márciusban megválasztott első embere.

Berényi szerint ugyancsak nagy előrelépésnek tekinthető, hogy a küldöttek 90 százaléknál is magasabb arányban elfogadták az új alapszabályt, ez a lépés több mint egyéves huzavona végére tett pontot. (Ide tartozik, hogy a Fővárosi Ítélőtábla múlt heti határozata alapján az előző, Németh László vezette elnökség nem működött törvényesen.) Az új alkotmány értelmében a vezetőség visszavette a legfontosabb jogokat a tagozatoktól - korábbi nevükön: ligáktól -, így átláthatóbbá válhat a gazdálkodás, mivel valamennyi bevétel rögtön a szövetségnél jelentkezik.


"Végre felülkerekedett a józan ész, ez az alapszabály biztos hátteret jelent majd az építő munkához" - értékelt Berényi János, hozzátéve: az eddig kilenctagú elnökség 11 fősre bővült, ugyanakkor Sterbenz Tamás a főtitkári teendők miatt visszalépett a szakmai alelnöki poszttól, így nem kettő, hanem három új ember került be a grémiumba. Rudi Zoltán volt MTV-vezető a média-marketing területért felel majd, mellette Othmar Michl, az UNIQA osztrák vezérigazgatója és Tóth Tamás dombóvári klubelnök csatlakozott.

A küldöttgyűlés végén Berényi János átadta az idény legjobbjainak járó díjat a szombathelyi Kálmán Lászlónak és a soproni Cserny Rékának.