Vágólapra másolva!
Sok a távozó, de egyelőre kevés az érkező a MiZo Pécs 2010 nőikosárlabda-csapatánál. Rátgéber László vezetőedző azonban nem adja fel, úgy véli, nem az a baj, hogy játékosok mennek el, hanem az, hogy nem tudnak igazán jókat hozni helyettük.

"Nem az a baj, hogy játékosok mennek el a MiZo Pécs 2010-től, hanem az, hogy nem tudunk kiválókat hozni helyettük. Az országos bajnok ificsapatunkból hozunk fel tehetséges fiatalokat a felnőtt keretbe, és más kluboktól ígéretes tizenéves lányokat igazolunk. Komoly utánpótlás-bázis kiépítése a cél, újra erős magyar magot kell nevelni, ehhez megvan a szakmai tudás és a játékosanyag is" - nyilatkozta Rátgéber László, a MiZo Pécs 2010 nőikosárlabda-csapatának szakvezetője a Dunántúli Naplónak.

A bajnokság hajrájában a csapat két légiósa, Vickie Johnson és Simone Edwards is faképnél hagyta a csapatot, az akkor felmerülő vádakat, miszerint gond van a fizetésekkel, a csapat vezetői cáfolták, s hangsúlyozták, nincs tartozás.

Ehhez képest Rátgéber a megyei napilapnak elmondta, nem fenékig tejfel az élet. Sőt...

"Rajtam kívül még egy hiteles ember kellene, aki őszintén elmondja, hogyan is áll a szakosztály. Úgy dolgozunk, hogy azt mondják a vezetők: minden rendben, közben pedig tudom, hogy nincs minden rendben. Tartoznak nekem is, a játékosoknak is. Februárban ígéretet kaptunk: június végéig minden tartozás ki lesz fizetve. Fantasztikus lenne, ha tiszta lappal indulhatnánk. Ha nem kapnánk meg a pénzünket, csak mérges lehetnék és szomorú, mást nem tehetnék"

A csapattól Béres Tímea (Brno), Bujdosó Nóra (Bourges), Amra Dapo és Ivana Dojcinovic is távozik. Marad Iványi Dalma, Fegyverneky Zsófia, illetve Vajda Anna, Szolnokról érkezik Heller Anita és Somogyi Andrea, a fiatalok közül Krivacsevics Tijana, Raksányi Krisztina és Sarok Nikolett is a felnőttekkel készül. A csapat vezetése három légiós szerződtetését tervezi.

A bajnokság október 20-án kezdődik.