Vágólapra másolva!
Csütörtökön térdműtét vár Vajda Annára, a bajnoki ezüstérmes MiZo Pécs 2010 válogatott kosarasára.

A 22 éves bedobót a klub honlapja szerint a budapesti Uzsoki Kórházban operálja meg Hangody László professzor, s a beavatkozás után három hétig nem állhat rá a lábára, majd három hónapos rehabilitáció következik.

Ez egyben azt is jelenti, hogy "Nusi" várhatóan nem lehet ott a nemzeti együttes Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzésein augusztus 29. és szeptember 12. között.

"Hogy pontosan mi várható a műtét során, azt majd akkor tudják meg az orvosok, amikor felnyitják a fekélyes térdemet, és meglátják, hogy pontosan mi a helyzet. Számomra megváltás lesz már a fájdalmamra az operáció, úgyhogy bízom benne, hogy minden jól alakul. Várhatóan három hét mankózás vár rám, addig a bal térdemet kell terhelnem, amelyik szintén nem egészséges. Összesen három hónap rehabilitációra számítok, úgyhogy +csak+ a nyaram megy rá már megint" - nyilatkozta a 191 centis játékos.