Vágólapra másolva!
A 2007-2008-as szezonban tíz magyar kézilabdacsapat próbálhat szerencsét az európai kupaporondon. A hölgyek Bajnokok Ligája-küzdelmeiben a bajnok Budapest Bank-FTC a főtáblán kezd, a Győri Audi ETO KC együttesére selejtező vár. Ám Görbiczék nincsenek könnyű helyzetben, az európai szövetség (EHF) botrányos kiemelése folytán ugyanis csak a második kalapba kerültek.

Megküldte a résztvevő csapatoknak a jövő évi Bajnokok Ligája-sorozat versenykiírását az Európai Kézilabda Szövetség (EHF). A magyar bajnokság második helyezettje, a Győri Audi ETO KC a selejtezőben indul, ám mindenki elképedésére csak a második kalapba kapott besorolást.

Akár az elmúlt évek Bajnokok Ligája-szereplését, akár az összkupaszereplést figyelembe véve elképesztő, hogy az első kalapban a dánAalborg és az orosz Laga Toljatti mellé hogyan kerülhetett a román Oltchim Valcea, illetve a szlovén ezüstérmes Mercator Tenzor Ptuj.

Információink szerint a magyar klub, illetve a szövetség hivatalosan szeretne tiltakozni ez ellen, noha az EHF műsorújságszerűen már jelezte, a változtatás jogát fenntartja.

A tervek szerint az első kalapban lévők rendezik a selejtezők csoporttornáit, s a csoportgyőztesek kerülnek a Bajnokok Ligája 16-os főtáblájára.

A selejtező kiemelése:
1. kalap: Oltchim Valcea (román), Lada Toljatti (orosz), Aalborg (dán), Mercator Tenzor Ptuj (szlovén)
2. kalap: Győri Audi ETO, Astroc Sagunto (spanyol), Byaasen (norvég), Motor Zaporizzsja (ukrán)
3. kalap: Metz (francia), Lublin (lengyel), Iuventa Michalovce (szlovák), Ormi Patrasz (görög)
4. kalap: Knjaz Milos (szerb), BNTU Minszk (fehérorosz), Brühl St. Gallen (svájci), Milli Piyango S.K. (török), Madeira Andebol SAD (portugál), Sassari (olasz)

A magyar kupaindulók (2007-08):
nők:
Bajnokok Ligája: Győri Audi ETO KC, Budapest Bank-FTC
KEK: Dunaferr
EHF-kupa: Cornexi-Alcoa-HSB Holding, Debrecen-Aquaticum
férfiak:
Bajnokok Ligája: Pick Szeged, MKB Veszprém
KEK: Dunaferr
EHF-kupa: PLER-Airport, Debrecen