Vágólapra másolva!
A Szolnoki Olaj és a Lami-Véd-Körmend vívja a férfikosárlabda NB I fináléját, miután mindkét csapat megnyerte elődöntős párharcát.

Elődöntő, 5. mérkőzések:
Szolnoki Olaj - PVSK-Expo Center Pécs 62-51 (10-14, 19-14, 9-14, 24-9)
a párharcot a Szolnok nyerte 3-2-re.

Fordulatos mérkőzésen nyert a Szolnok. A 31. percben még 45-38-ra vezettek a vendég pécsiek, a házigazdák védekezése azonban ezután nagyon feljavult, három perccel később már 47-47 volt az állás. A záró hat percben a pécsiek mindössze négy pontot szereztek, így a befejezés a korábbiakhoz képest szolnoki szempontból már sima volt.

Lami-Véd-Körmend - Falco KC Szombathely 89-78 (28-12, 11-14, 24-26, 26-26)
a párharcot a Körmend nyerte 3-2-re.

A két szomszédvár csatájában a hazaiak sokkal jobban kezdtek, Trummer és Mujanovic tripláival sikerült meglépniük. A Szombathely a folytatásban nem igazán tudta csökkenteni a különbséget. A Körmendben többen is sziporkáztak, végül hatan is kétszámjegyű eredményig jutottak. A vendégek közül Frazier, Kálmán és Gráczer emelkedett ki.