Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben zajló tárgyalások során három külföldi játékossal is meghosszabbította a szerződését Újpesti TE jégkorongcsapata. A 2007-2008-as évadban is a szlovák Kamil Gonda marad a gárda kapusa, ugyancsak a lilákat erősíti Vladimir Dubek és Jozef Voskár.

A HK VTJ Spisská Nová Ves elsőligás csapatától tavaly érkező Kamil Gondával elégedettek lehetnek a klub vezetői, hiszen a 21 éves hálóőr 10 bajnokin kapott lehetőséget, s 92,83 százalékos teljesítménnyel zárt.

A HKM Zvolentől három éve érkező Vladimir Dubek a csapat második legponterősebb játékosának bizonyult: 23 mérkőzésen 19 gólt és 7 gólt ért el. Ugyancsak marad a Horváth Andrással történő kakaskodás miatt elhíresülő egykori szlovák válogatott Jozef Voskár is, ő 22 mérkőzésen 6 gólt szerzett és 17 gólpasszt adott.

A rivális Ferencvárosnál is megkezdődött a munka, s mivel a játékosok tavaly mindenféle juttatás nélkül játszották végig a bajnokságot, kétséges volt, hogy a holtszezonban hányan vállalják majd a szárazedzések tortúráját. Egyelőre biztató a kép, a csapat majd összes tagja ott volt a Népligetben. Új játékos egyelőre egy van, az Újpestről érkező kapus, Sájevics András csatlakozott a kerethez.

A csapat jelenleg Pindák László irányításával készül, de az edzőkérdés még a levegőben lóg, hiszen a tavalyi tréner, Dragomír György már elköszönt.