A magyar hokisok voltak a sztárok a jégen

Aki ott volt a Papp László Budapest Sportarénában, az jóideig nem felejti, aki nem látta, az sajnálhatja, a magyar jégkorong-válogatott ugyanis 2-1-re legyőzte a sportág uralkodóját, az olimpiai és világbajnok Svédországot. Bár a skandinávok nem a legerősebb csapattal érkeztek, de ez semmit sem von le a mieink érdeméből, Pat Cortina legénysége sokadszorra bizonyította, hogy a magyar hokit még a legnagyobb sztároknak is komolyan kell venni.

• 

  Reakciók a mérkőzés után

Nem igazán szerencsés egy jégkorongról szóló cikket a magyar futball emlegetésével kezdeni, de talán érthető lesz a párhuzam. 1986 tavaszán a világbajnokságra készülő labdarúgó-válogatottunk azt a Brazíliát fogadta a Népstadionban, amely ugyan ezen a találkozón nélkülözte a legjobbjait, de háromszoros világbajnokként így is az összecsapás esélyesének számított. Ennek ellenére Mezey György csapata 3-0-ra verte dél-amerikaiakat, és többen már a mexikói vébé titkos esélyeseként emlegették Détáriékat, a folytatást pedig ismerjük...

A magyar jégkorong-válogatott az április 15-én kezdődő szlovéniai divízió I-es világbajnokságra készül, és március 29-én azt a Svédországot fogadta a Papp László Budapest Sportarénában, amely ugyan nélkülözte igazán nagy sztárjait, de olimpiai és világbajnokként érkezett hazánkba.

Abban előzetesen csak a legvérmesebb hokifanatikusok reménykedtek, hogy Pat Cortina fiai elkapják a háromkoronásokat, de az utóbbi években Ocskayék legyőzték már Szlovákiát, Norvégiát, és Japánt is, megszorongatták a sportág tanítómestereinek számító kanadaiakat, valamint a szintén a világ élvonalához tartozó németeket, úgyhogy egy esetleges újabb bravúr a közelmúlt sikerei miatt nem lett volna előzmény nélküli.

A körítés mindenesetre megadta az alaphangulatot, az elsötétített csarnokban egyenként szólították be a játékosokat, akik egy-egy tüneményes hokipalántával léptek jégre, hogy aztán következzenek a himnuszok két fiatal hölgy előadásában, Király Linda óta óvatosan kezeli az ember az efféle produkciót, de ezúttal minden a helyén volt, mire az első sorok felálltak a kezdéshez, nyolcezer ember csapkodta össze a tenyerét vagy a lassan megszokott szurkolói kellékké váló felfújható műanyag hurkát.

Senkit nem ért váratlanul, hogy a svédek nagyon megnyomták az első perceket, Budai Krisztián azonban védéseivel megnyugtatta a csapatot, de hogy milyen erőt képviselt ez a jórészt európai idegenlégiósokból, vagy a hazai pontvadászat végjátékában nem érdekelt gárdák játékosaiból álló skandináv brigád, azt jól példázta, hogy a mieink első emberelőnyük alkalmával nem tudtak felállni.

A hihetetlen sebességgel cikázó vendégek is parlagon hagyták az első létszámfölényes szituációt, de másodjára már nem voltak ilyen pazarlóak, és Lencsés Tamás kiállításánál Sanny Lindström mesteri keresztpasszát Anton Strälman vágta be. Alig több mint 14 perc telt el ekkor a mérkőzésből, és minden bizonnyal jópár ember agyán átfutott, hogy ebből akár egy nagy zakó is kisülhet.

Szerencsére a jégen a piros mezes honfitársainkat csak még elszántabbá tette a bekapott gól, Budai ismét lehúzta a rolót, a védők, ha néha üggyel-bajjal is, de többnyire jól takarítottak, elöl pedig a már több nagycsapat ellen is eredményesen működő kontrákban bízhattunk. Feltűnő volt a negyedik sor agilis játéka, a két ferencvárosi, Jánosi Csaba és Hoffmann Attila, kiegészülve az Alba Volán-FeVita csatárával, Majoross Gergellyel ha kellett letámadott, ha kellett megkeverte a védőket, látszott a trió tagjain, hogy a tiszteletet az öltözőben hagyták.

Jánosi Csaba és Szélig Viktor brusztol két svéddel

A 25. percben történelmet írt az előbb említett csatársor, a korábbi három találkozón ugyanis nem sikerült bevenni a svédek kapuját, most viszont az óvodabeli mondókát idéző munkamegosztás meghozta az ünnepi gólt, az egyik (Hoffmann) ráütötte, a másik (Jánosi) a kipattanót begyűjtötte, a harmadik (Majoross) pedig a korongot a hálóba emelte. A gólszerző az egyik szponzor felajánlásának köszönhetően egy golfkészlettel gazdagodott, a meccs után az öltözőfolyosón csak egy sokatmondó mosoly volt a reakciója, mikor azt kérdezték, hogy hasznát tudja -e venni a nyereménynek.

A vb-címvédő varázsütésre egyből rálépett a gázpedálra, szinte folyamatosan a magyar térfélen karistolták a jeget a korcsolyák, de Budai úgy volt a lövésekkel, mint Gombóc Artúr a csokival, mindegy volt neki, hogy közeli vagy távoli, fonákemelés vagy laposan helyezett löket, ziccer vagy helyzetecske, mindent védett. A túloldalon Backlund sem folyamodott munkanélküli segélyért, de lényegesen kevesebb dolga volt, mert a magyar hokisok erejét felőrölte az önfeláldozó és elszánt védekezés.

Az utolsó harmadban sem gémberedett el a nézők nyaka, mert mindkét oldalra bőszen kapkodhatták a fejüket, de egyik gárda sem tudta döntésre vinni a dolgot, az amúgy jókedvvel megáldott svéd drukkerek pedig tán azon morfondíroztak, hogy Tommy Salo helyett miért nem volt egy Budaijuk a 2002-es olimpián, amikor az említett hálóőr a félpályáról nyelt be egy lövést, kiejtve ezzel a háromkoronásokat a fehéroroszok elleni negyeddöntőben.

A 60 perc után úgy lett 1-1 az állás, hogy a magyar kapura 37, a svédre 20 lövés érkezett, de hiába ünnepelte az Aréna népe a magyar hősöket, a szervezők gyorsan beiktattak egy hosszabbítást, hadd emelkedjen még tovább az adrenalin.

Bár csak barátságos mérkőzésről volt szó, mindenki érezte, hogy valami nagy dolog van születőben, így aztán 8000 ember lélegzett fel egyszerre, amikor a ráadásban Tőkési büntetése után kihúzták a két percet a hatalmas szívvel küzdő fiaink. Gebei Péter játékvezető a hazaiaknak is megadta az esélyt, hogy gyakorolják a 4 a 3 elleni játékot, ami másfél percig csak kisebb-nagyobb felhördüléseket váltott ki a publikumból, aztán jött a hangrobbanás, Ladányi bombája vágódott le Horváth Andrásról Palkovics elé, aki a kapuvasat is igénybe vette a meccset eldöntő találat megszerzéséhez.

Az egész csarnokot megmozgató örömmámor után még öt-öt büntető várt a együttesekre, amolyan hab a tortán alapon, persze gyarló az ember, és úgy volt vele, ha már lúd, legyen kövér, verjük meg minden fronton az olimpiai és világbajnokot. Nem úgy indult, hogy ez összejön, rögtön az első svéd ítéletvégrehajtó, Hynning átverte Budait, de a harmadik sorozatban Palkovics újabb feketepontot szerzett Backlundnál, mert pimasz köténygóllal egalizált.

Mivel Budai továbbra is fogott, mint a festék, így Kovács Csaba dönthetett a büntetőpárbaj sorsáról a hatodik körben, a fehérvári csatár pedig előbb addig húzogatta a pakkot az északi kapus előtt, amíg az el nem feküdt, aztán fonákkal a léc alá emelt, így lett az egyik oldalon dupla, a másikon semmi a játék vége. A vendégek legjobbjának a tavaly még az Edmontonnal a Stanley-kupa-döntőben szereplő Dick Tärnströmöt választották, a mieink közül Budai tarolt, a szurkolók és a szponzorok is őt ítélték a meccs hősének.