Vágólapra másolva!
A hazai pályán játszó Atomerőmű SE férfikosárlabda-csapata két negyeden keresztül remekelt, és ugyan a végjáték a vendég Kaposvárnak sikerült jobban, a somogyiak nem tudták utolérni a címvédőt. A szerdai forduló minden mérkőzésén hazai siker született, a hölgyek egyetlen csatáján azonban a BSE Szekszárdon tudott diadalmaskodni.

Eredmény, férfikosárlabda-bajnokság, 21. forduló:

Forrás: [origo]
Atomerőmű SE - Kaposvári KK 89-73 (29-16, 25-15, 13-15, 22-27)

a legjobb dobók:

Villámrajtot vett az Atomerőmű annak ellenére, hogy a kaposvári Orosz László szerezte a mérkőzése első pontjait és 4-4-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A paksiak azonban már a 4. perc környékén úgy döntöttek, belehúznak és egy 10-0-s rohamot produkálva a 6. percre már megnyugtató előnyt szereztek, az első negyed végén pedig már 29-16-ra vezettek.

A második negyedben folytatódott a hazaiak fölénye, a 2005-ben és 2006-ban is bajnoki aranyérmes paksiak majdnem megduplázták az első 10 percben megszerzett előnyüket, főleg Walters volt elemében, aki két negyed után már 18 pontnál járt, ráadásul remek mutatóval: mind a hét kétpontos kísérlete, valamint négy büntetője is tökéletes volt, mindössze egy triplát hibázott 20 perc alatt. Walters mellett Horváth Zoltán is remekelt: az 54 hazai pontból ketten 29-et szereztek.

A tabellán elfoglalt különbség (a Paks a 3., míg a Kaposvár a 9. helyen állt a forduló előtt) a mutatott játékban is megmutatkozott, ám az előny mintha kicsit elaltatta volna a címvédő hazaiakat, hiszen a Kaposvár a 3. negyedet 2, míg az utolsót 5 ponttal megnyerte, de az első félidőben összeszedett hátrány ledolgozásához ez már kevés volt.

További eredmények:
férfi NB I:
Univer KSE - Szolnoki Olaj 73-71 (20-15, 21-17, 14-20, 18-19)
Soproni sÖrdögök - Debreceni Vadkakasok-UPC 120-63 (33-15, 30-16, 25-15, 32-17)
Falco KC-Szombathely - Lami-Véd-Körmend 90-66 (24-13, 21-17, 25-16, 20-20)
Zalakerámia-ZTE KK - Albacomp 82-76 (22-23, 18-18, 17-17, 25-18)
Dombóvár KC - BODROGI BAU-Vásárhelyi Kosársuli 97-92 (17-23, 27-28, 24-25, 29-16)

női NB I:
Atomerőmű KSC-Szekszárd - BSE-ESMA 64-70 (9-30, 13-11, 12-14, 30-15)

Mobilpress