Vágólapra másolva!
Az All Star-gála előtti utolsó játéknapot rendezték az NBA-ben, amelyen a Dallas és a Los Angeles sorozata is folytatódott, de amíg a texasiak zsinórban kilencedik győzelmüket aratták, addig a kaliforniaiak egyre mélyebb gödörbe kerülnek, egymás után ötödik vereségüket elszenvedve.

Jason Terry a Dallas szempontjából a legjobbkor kapta el a fonalat Houstonban, az 1/9-es mezőnymutatóval rendelkező hátvéd szerezte ugyanis a mindent eldöntő kosarat 69 másodperccel a vége előtt, majd az utolsó pillanatokban még két büntetőt is elsüllyesztett. A Dallasban pontgyártás terén a huszonhattal záró Dirk Nowitzki és a tizenhetet szóró Jerry Stackhouse vitte a prímet, míg a hazaiaknál Tracy McGrady emelkedett ki, aki a mezőny legeredményesebbje lett 27 egységgel.

Phil Jackson nem sokszor élhetett át olyat edzői pályája során, mint amit most a Lakersnél, ugyanis a kaliforniaiak sorozatban ötödik meccsüket bukták el, ezúttal a Clevelandtől kaptak ki hazai pályán 114-108-ra. A kilenc bajnoki aranygyűrűvel rendelkező tréner pályafutása során mindössze kétszer került hasonlóan hosszú nyeretlenségi sorozatba, de most valami nem stimmel a Los Angeles-ieknél, mert legutóbbi tizenöt párharcukból tizenegyszer vesztettek.

LeBron James a játéknap legjobb teljesítményét nyújtva 38 pontot hozott össze, és hogy nem volt egyemberes csapat a Cleveland, azt bizonyítja, hogy heten is kétszámjegyű pontszámmal zártak. Pár nappal ezelőtt is találkozott a két gárda, és akkor is a Cavs volt a jobb, de Kobe Bryantnek legalább annyi öröme lehetett, hogy kétszer annyi pontot szerzett, mint James. Ezúttal még ez sem adatott meg a Lakers vezérének, aki 34 ponttal zárt, a páros következő különmeccse sincs messze, hiszen az All Star-gálán ismét szembekerül egymással a két dobógép.

eredmények:
Houston Rockets - Dallas Mavericks 77-80 (23-21, 22-17, 12-20, 20-22)
legjobb dobók:
T. McGrady 27 (10 lepattanó), J. Howard 14, S. Battier 11, illetve D. Nowitzki 26, J. Stackhouse 17, J. Howard 15 (11 lep.)

Los Angeles Lakers - Cleveland Cavaliers 108-114 (28-29, 26-27, 31-35, 23-23)
ld:
K. Bryant 34, L. Odom 20, S. Vujacic 14, illetve L. James 38, A. Varejao 15 (11 lep.), L. Hughes 14

[origo]