Vágólapra másolva!
Az MKB-Euroleasing Sopron az orosz Jekatyerinburggal, míg a MiZo Pécs a címvédő cseh Gambrinus Brnóval találkozik a nőikosárlabda-Euroliga nyolcaddöntőjében.

A csoportkör szerdai zárónapján a Sopron az olasz Schio elleni győzelmével a teljes, 18 csapatos mezőny hetedik, míg a Salamancában vesztes pécsiek a kilencedik helyén végeztek, így kapta előbbi gárda a tizedik Jekatyerinburgot, utóbbi pedig a nyolcadik Brnót - derül ki az európai szövetség (FIBA Europe) honlapjáról.

A legrangosabb európai kupasorozat első szakaszát az orosz Szpartak Moszkva zárta az élen 19 ponttal (9 győzelem/1 vereség), mögötte három csapat végzett 18-cal. A 6-10. helyen szintén a kosárarány rangsorolt, miután a Sopron és a Pécs mellett még három gárda (Valencia (6.), Brno, Jekatyerinburg) szerzett 16 pontot.

A két magyar együttes közül egyértelműen a pécsiek kerültek nehezebb helyzetbe, hiszen idegenben kezdik a két győzelemig tartó párharcot, s az esetleges mindent eldöntő harmadik meccsre is Csehországba kerülne sor, míg a Sopron hazai környezetben játssza a nyitómeccset.

A sorozat csoportmérkőzései után a lengyel Gdynia és az olasz Schio búcsúzott a további küzdelmektől, utóbbi meccset sem nyert.

Sorrend az alapszakasz után:
1. Szpartak Moszkva (orosz) 19 pont
2. Szamara (orosz) 18
3. Fenerbahce (török) 18
4. Bourges (francia) 18
5. Vilnius (litván) 17
6. Valencia (spanyol) 16
7. MKB-EUROLEASING SOPRON 16
8. Brno (cseh) 16
9. MIZO PÉCS 16
10. Jekatyerinburg (orosz) 16
11. Wisla Krakkow (lengyel) 15
12. Salamanca (spanyol) 14
13. Mondeville (francia) 13
14. Dexia Namur (belga) 13
15. Valenciennes (francia) 13
16. USK Praha (cseh) 11
17. Gdynia (lengyel) 11 - kiesett
18. Schio (olasz) 10 - kiesett
Azonos pontszám esetén a kosárarány dönt.

A nyolcaddöntő párosításai:
Szpartak Moszkva (1.) - USK Praha (16.)
Szamara (2.) - Valenciennes (15.)
Fenerbahce (3.) - Dexia Namur (14.)
Bourges (4.) - Mondeville (13.)
Vilnius (5.) - Salamanca (12.)
Valencia (6.) - Krakow (11.)
SOPRON (7.) - JEKATYERINBURG (10.)
BRNO (8.) - PÉCS (9.)

Az első mérkőzésekre január 30-án, a második találkozókra pedig három nappal később kerül sor. Az esetleges harmadik meccseket február 7-én rendezik.