Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint szombaton reggel 6 órakor, két mérkőzéssel rajtol el öt japán városban a XV. férfikosárlabda-világbajnokság, amelyen először szerepel 16 helyett 24 csapat.

Az A, B, C és D jelű hatos Szendajban, Hirosimában, Hamamacuban és Szapporóban lép pályára a jövő csütörtökig tartó csoportkörben, az ezt követő kieséses szakaszra pedig Szajtamában kerül sor. Utóbbi város 22 ezer nézőt befogadó csarnokában rendezik majd szeptember 3-án a döntőt is.

A szervezők tájékoztatása szerint Hirosimában és Szapporóban már valamennyi jegy elkelt, míg Szendajban és Hamamacuban még árusítják az átszámítva 7-16 ezer forintos belépőket. Ugyancsak teltház lesz a végjátékban, noha oda már csak 9-35 ezer forintért lehet bejutni.

A csoportok 1-4. helyezettje küzdhet tovább a nyolcaddöntőben - a többiek hazautaznak -, az aranyérmes pedig automatikusan kvalifikálja magát a 2008-as pekingi olimpiára. Ami az esélyeket illeti, a közvélemény az alaposan átalakított - és a hírek szerint rendkívül motivált - amerikai válogatott diadalát várja, ám a Team USA dolgát alaposan megnehezítheti a felvezető kínai Stankovic-kupát megnyerő, Európa-bajnok Görögország, a Jugoszlávia néven címvédő Szerbia-Montenegró és az olimpiai bajnok Argentína is.

évhelyszínaranyezüstbronz
2002IndianapolisJugoszláviaArgentínaNémetország
1998AthénJugoszláviaOroszországUSA
1994Kanada (2 város)USAOroszországHorvátország
1990Argentína (5 város)JugoszláviaSzovjetunióUSA
1986Spanyolország (5 város)USASzovjetunióJugoszlávia
1982Kolumbia (5 város)SzovjetunióUSAJugoszlávia
1978ManilaJugoszláviaSzovjetunióBrazília
1974Puerto Rico (3 város)BrazíliaKanadaKuba
1970LjubljanaBrazíliaCsehszlovákiaOlaszország
1967MontevideoArgentínaLengyelországBrazília
1963Rio de JaneiroBrazíliaFranciaországOlaszország
1959Santiago de ChileBrazíliaChilePuerto Rico
1954Rio de JaneiroBrazíliaKanadaFranciaország
1950Buenos AiresArgentínaBrazíliaChile