Vágólapra másolva!
Csaknem egy hónappal az E.ON Kézilabdagálát megelőzően a Mikulás is köszöntötte a sportshow résztvevőit, az olimpiai csapat és a Médiaválogatott edzésén ugyanis a résztvevő játékosok a télapó puttonyából előkerült sportfelszereléssel vágtak neki a Mocsai Lajos mesteredző által vezetett kemény tréningnek a Fáy utcai Vasas-csarnokban.

A közös bemelegítést labdás gyakorlatok követték, a passzolás rejtelmeibe Mocsai mester egyenként igyekezett bevezetni a megjelenteket. Ezt követően Liptai Claudia, a BHG egykori kapuvédője külön kapusedzésen frissítette fel emlékeit a sportággal kapcsolatban, míg a mezőnyjátékosok mérkőzésszituációkat szimuláltak.

Már ekkor látszott, hogy az olimpiai csapat - soraiban többek között Balogh Gáborral, Zsivoczky Attilával, vagy éppen Noszály Sándorral - igencsak jó barátságot ápol a labdával.

A hosszú bemelegítést követő kétkapus játékban félelmetesnek tűnt az olimpikonok hatosfala Deák Bárdos Mihállyal, Noszály Sándorral, Zsivoczky Attilával és Sárfalvi Péterrel. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a gálán az ezúttal igazoltan távol lévő Biros Péter is csatlakozik hozzájuk, a kapuba pedig Szécsi Zoltán áll majd.

Mindez persze nem szegte a Médiaválogatott kedvét, Liptai néhány védését követően fölcsattant a taps, Németh Lajos meteorológus, valamint Várkonyi Attila rádiós műsorvezető lelkesítette társait, Harsányi Levente remek passzokkal vétette magát észre, így végül csak szoros partiban nyerték meg az edzőmeccset az olimpikonok. A média képviselőit a gálán klasszis kézilabdázók is erősítik majd, Borsos Attila, Éles József és Marosi László személyében.

A gálán részt vevő csapatok:
Médiaválogatott: Azurák Csaba, Ganxsta Zolee, Gundel Takács Gábor, Gyulai Miklós, Harsányi Levente, Klausmann Viktor, Liptai Claudia, M. Kiss Csaba, Máté Pál, Nacsa Olivér, Németh Lajos, Szebeni István, Várkonyi Attila
Edző: Laurencz László

Olimpikonok: Balogh Gábor, Biros Péter, Deák Bárdos Mihály, Fábián László, Imre Géza, Kovács Antal, Noszály Sándor, Sárfalvi Péter, Szécsi Zoltán, Temesvári Andrea, Zsivoczky Attila
Edző: Mocsai Lajos.