Vágólapra másolva!
Kezdenek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában érdekelt magyar csapatok: az első fordulóban a Pick Szeged fogadja a címvédő spanyol Ciudad Realt, míg az MKB Veszprém a BL-finalista, szintén spanyol Portland San Antonio pamplonai otthonában lép pályára szombaton.

A Tisza-partiak immár hagyományos kifogják az aktuális címvédőt, ám azt Lele Ambrus sportigazgató is elismeri: jó, hogy most nem a kiesés szakaszra esik a párharc. A szegediek otthon képesek lehetnek bravúrra, de mindezzel együtt óriási fegyvertény lenne, ha a világ pillanatnyilag legjobb, leggazdagabb klubja ellen sikerülne akár a minimális győzelem. Ebben a csoportban szerepel még a svájci Schaffhausen és a fehérorosz Breszt Meskovo.

A veszprémiek a legutóbbi sorozat elődöntőjében éppen a Portland San Antonióval szemben maradtak alul. A kvartett szereplője még a szlovák Povazska Bystrica és a boszniai Boszna Szarajevo. Amint Hajnal Csaba, a magyar bajnok ügyvezetője hangsúlyozta: a csoportkör legfontosabb része az első hely és vele együtt a kedvezőbb folytatás lehetőségének megszerzése.

A 16 órakor kezdődő mérkőzést élőben közvetíti internetes honlapján a fan club, a Sport1 tévécsatornán pedig csúsztatva, 19.45-től lesz látható.

Az erőviszonyok ismeretében gyanítható, hogy a vágbesztercei és a szarajevói alakulatot a két sztárcsapat oda-vissza legyőzi, így aztán megeshet, hogy a Veszprém és a Portland egymás elleni két meccse dönt az első és második helyről.

A BL nyolc kvartettjéből az első két helyezett jut tovább a nyolcaddöntőbe, a harmadikok pedig átkerülnek a KEK nyolcaddöntőjébe.

A "nagyok" mellett a Komlói BSK-Fűtőerőmű is megkezdi szereplését. A gárda ezt megelőzően az 1994/95-ös évadban játszott az európai porondon. Most a dán Bjerringbro-Silkeborg ellen próbálja kiharcolni a KEK 3. körébe jutást. Az együttes felemásan szerepel a Budapest Bank-ligában: legyőzte a Tatabányát, majd (csak 14 gólt lőve) kikapott az újonc Gyöngyös, később pedig a Békés otthonában.

A magyar férficsapatok hétvégi programja:
szombat:
BL, 1. forduló:
A csoport:
Portland San Antonio (spanyol) - MKB Veszprém 16.30
B csoport: Pick Szeged - Ciudad Real (spanyol) 16.15

vasárnap:
KEK, 2. forduló, 1. mérkőzés: Komlói BSK-Fűtőerőmű - Bjerringbro-Silkeborg (dán) 17.00