Vágólapra másolva!
A magyar nőikosárlabda-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn legyőzte Fehéroroszország csapatát Körmenden, így megmaradt az esélye arra, hogy továbbjusson az A csoportból.

Amennyiben Sterbenz Tamás együttese szombaton, az utolsó fordulóban nyer a sereghajtó bolgárok ellen Szombathelyen, tagja lehet a jövő évi kontinensviadal mezőnyének, de ehhez az is kell, hogy a másik találkozón számára kedvező eredmény szülessen.

Eredmény, 5. forduló, A csoport:
Magyarország - Fehéroroszország 54-47 (17-11, 14-13, 12-10, 11-13)
pontszerzők: Császár 13, Cserny, Iványi 10-10, Károlyi 7, Papp 6, Englert 5, Fűrész 3, illetve Trojna, Volnaja 10-10, Marcsanka 7, Lajcsanka 6, Trafimava 5, Veramejenka 4, Novikava 3, Sznyicina 2.

Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, ez a sok hibában is megmutatkozott. A házigazdák előbb nyugodtak meg, s ennek köszönhetően az első dudaszóig hatpontos előnyre tettek szert. A nyitó negyed végén, illetve a második felvonás elején percekig nem született egyetlen kosár sem, majd a magyarok büntetőből végül eredményesek tudtak lenni, és a folytatásban tovább növelték a különbséget. A játékrész hajrájára aztán feltámadtak a vendégek, így a hazaiak hétpontos előnnyel vonulhattak a nagyszünetre.

A fordulást követően folytatódott a változatos csata, a házigazdák nagyon küzdöttek, de nem tudták jelentősen növelni a különbséget, a harmadik negyed végén 43-34-et mutatott az eredményjelző. A záró felvonás a fehéroroszok rohamaival és pontjaival kezdődött, pillanatok alatt négypontosra faragták hátrányukat, a magyarok azonban gyorsan összeszedték magukat, és előbb visszaállították az eredeti különbséget, majd még növelték is azt. Az utolsó percekre elfáradtak a vendéglátók, így végül hétpontosra olvadt az előnyük, győzelmük azonban nem forgott veszélyben.

A csoport másik szerdai mérkőzésén:
Bulgária - Görögország 55-81

A szombati utolsó fordulóban:
Magyarország - Bulgária, Szombathely 18 ó
Fehéroroszország - Görögország

Az állás:
1. Görögország 9 pont
2. Fehéroroszország 8 (318-303)
3. Magyarország 8 (302-294)
4. Bulgária 5

Az öt csoportból az elsők mellett a négy legjobb második jut ki a jövő évi Európa-bajnokságra.