Vágólapra másolva!
Augusztus 11-én, pénteken a Vasas Invitel-SK Aarhus mérkőzéssel veszi kezdetét a Terszol Skandináv Nyár elnevezésű nőikézilabda-torna Székesfehérváron. A négycsapatos rendezvény további két résztvevője a norvég Levanger HK és a házigazda Cornexi-Alcoa-HSB Holding.

Augusztus 11-14-én a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban norvég, dán és magyar csapatok részvételével szervez nemzetközi felkészülési tornát a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata. z eseményen a házigazdán kívül a Vasas Invitel, valamint a norvég első osztályú Levanger HK és a dán bajnokság újonca, az SK Aarhus vesz részt.

A Levanger legnagyobb sztárja a vezetőedző Mia Hermansson Högdahl, akit a kilencvenes évek közepén a világ legjobbjának választottak, és a Hypo Südstadt játékosaként számos BL-győzelem részese volt. A csapat erőssége a norvég válogatott átlövő Siri Seglem, aki az elmúlt idényben a bajnoki góllövőlista negyedik helyén végzett. Az együttesnek Bognár Adrienn személyében magyar játékosa is van.

Az Aarhus szintén dicsekedhet magyar idegenlégióssal. Az egykori cornexis Tóth Mária jelentős szerepet vállalt a csapat első osztályba kerülésében. Az újoncnak komoly tervei vannak a világ talán legerősebb bajnokságában, már az idén az 5-6. helyet tűzte célként Jesper Holmris vezetőedző a csapata elé, amelyben Karin Mortensen, a dán válogatott világhírű kapusa, valamint Hrafnhildur Skuladottir, az izlandi válogatott csapatkapitánya is szerepel.

A TERSZOL Skandináv Nyár programja:
augusztus 11. (péntek):
17.00: Vasas Invitel - SK Aarhus

augusztus 12. (szombat):
18.00: Vasas Invitel - Levanger HK
20.00: Cornexi-Alcoa-HSB Holding - SK Aarhus

augusztus 13. (vasárnap):
16.00: Levanger HK - SK Aarhus
18.00: Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Vasas Invitel

augusztus 14. (hétfő):
18.00: Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Levanger HK