Vágólapra másolva!
A bajnoki ezüstérmes MKB-Euroleasing Sopron leigazolta Németh Bernadettet, a nőkosárlabda NB I elmúlt alapszakaszának legjobbját.

A pontvadászat 5. helyén végzett Zala Volán-ZTE irányítója - akinek a teljesítményére már Sterbenz Tamás szövetségi kapitány is felfigyelt - kétéves megállapodást kötött új klubjával. "Magasan van a mérce, hiszen legalább olyan teljesítményt kell nyújtanom, mint Zalaegerszegen" - mondta a BSE-ben nevelkedett karmester.

"Természetesen tisztában vagyok vele, hogy Sopronban egészen más szerepem lesz, de igyekszem gyorsan beilleszkedni a csapatba, hiszen sokat szeretnék tenni az MKB-Euroleasingért. Az MVP-díj kötelez!" - jelentette ki a 26 éves, 173 centis kiválóság, aki meccsenkénti 16,7 pontjával és csaknem öt gólpasszával érdemelte ki a megtisztelő címet.

Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője egy magánjellegű telefonbeszélgetés részleteiről is beszámolt: "Bencze Tamás, a zalaiak edzője annyit mondott, hogy egyrészt fáj a szíve, hogy elvittük a legjobb játékosát, másrészt viszont örül, hiszen Németh Bernadett már Sopron-szintű kosaras. Magam is úgy gondolom, hogy Betti - akivel villámgyorsan megállapodtunk - nagy lehetőség előtt áll, fontos szerepet szánunk neki. Fontosnak tartom elmondani, hogy mi már jóval azelőtt kiszemeltük őt, hogy megválasztották az alapszakasz legjobb játékosának. Azt szeretném, ha tökéletesen beilleszkedne a tehetséges, fiatal játékosaink sorába. Remélem, félreérthetetlen jelei vannak annak, milyen irányba megy a csapatunk..."