Vágólapra másolva!
Tizenkilenc fős keretet hirdetett meg Kemény Dénes, a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a június 13. és 18. között esedékes budapesti Világkupára.

A keddi bejelentés szerint két - ifjabb évjáratú - játékos a hivatalos kereten kívül, de a csapattal együtt készül részben azért, mert a szakvezető hosszabb távon is tervez, részben pedig praktikus okból, tudniillik az olaszországi légiós trió - Kásás Tamás (Savona), Madaras Norbert és Szívós Márton (mindkettő Pro Recco) - csak később jön haza, mivel e hétvégén még a Final Fourban, az Euroliga négyes döntőjében érdekeltek itáliai klubcsapataikkal.

A "pluszduó" - a friss bajnok Honvéd centere, Hárai Balázs és az ezüstérmes Vasas hátvédje, Kuncz Tamás - a Világkupa-meccseken nem játszik.

A válogatott keretből a 2004-es athéni olimpián aranyérmes gárda három tagja, a visszavonulását már régebben bejelentő klasszis, Benedek Tibor mellett Varga Tamás, az Újpestből Olaszországba visszaigazoló bekk és a Honvéd első számú kapusa, Gergely István hiányzik. Tízen viszont - Biros, Fodor, Kásás, Kiss, Madaras, Molnár, a két Steinmetz, Szécsi és Vári - a jelenlegi társulatban is helyet kaptak.

"Úgy érzem, ebből a keretből kiválasztható az a 13 ember, akivel jól fogunk szerepelni a hazai Világkupán. Amellett ez az összetétel egyúttal a bő két év múlva kezdődő olimpiát illetően is előremutató, ahogyan a 2008-as ötkarikás játékokat megelőző összes többi világversenyre is Peking jegyében készülünk" - mondta a szövetségi kapitány.

A margitszigeti Világkupára jelölt Kemény-csapat névsora:
kapusok: Szécsi Zoltán, Jászberényi Gábor, Nagy Viktor
mezőnyjátékosok: Biros Péter, Fodor Rajmund, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Szívós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vári Attila.