Vágólapra másolva!
Harmadszor védte meg címét a MiZo Pécs a nőikosárlabda-bajnokságban, miután a döntő harmadik mérkőzésén is legyőzte a vendég MKB-Euroleasing Sopront, s ezzel összesítésben 3-0-ra diadalmaskodott.

A férfikosárlabda-bajnokság rájátszásának negyeddöntőjében az Atomerőmű 71-51-re nyert hazai pályán a Szolnok ellen. A hazaiak a fergeteges második negyedükben szerzett előnyüknek köszönhetően, tetszetős játékkal szerezték meg a győzelmet, így a három győzelemig tartó versenyben 2-1- re vezetnek a Szolnok ellen.

Férfi kosárlabda, rájátszás, negyeddöntő
Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK 71-51 (16-16, 18-2, 18-18, 19-15)
Paks, 1300 néző
v.: Dr. Valovics, Cziffra, Pálla
Legjobb dobók: Pavlik 15/3, Horváth Z. 13, Grizzard 8, Monroe 8, illetve Donatas 27/15, Jurkunas 8, Fülöp 6,
A párharc állása: 2-1 az Atomerőmű javára

Őrült tempóban kezdtek a csapatok, aminek következtében rengeteg hibával játszottak mindkét együttes játékosai. Ennek ellenére szorosan egymás mellett haladt a két gárda, előnyre egyik sem tudott szert tenni. Amíg a hazaiaknál szinte mindenki ponterős volt, addig a Szolnoknál csak Jurkunas próbált eredményes lenni.

A második negyedben aztán rákapcsolt az Atomerőmű, és egy fergeteges 14-0-ás szériát produkálva, meglépett ellenfelétől. Ekkor Pór Péter a vendégek szakvezetője időt kért, de játékosai az ASE agresszív védekezésével nem tudtak mit kezdeni, így Kelley révén csak a nyolcadig percben tudtak eredményesek lenni.

A szünet után húsz pontra növelte előnyét Zsoldos András gárdája, és bár még jobban ellépni nem tudott, magabiztosan játszva tartotta az addig megszerzett különbséget. Az utolsó negyedben a hazai szakvezető minden játékosát harcba dobta, akik nem is okoztak csalódást mesterüknek, és bár a Szolnok mindent megpróbált a hátrány csökkentése érdekében, maradt a magabiztos paksi győzelem.

Az Atomerőmű a végén igazán közönségszórakoztató játékkal szerezte meg a győzelmet, és ezzel 2-1-re vezet a három győzelemig tartó párharcban.

A negyedik mérkőzést pénteken rendezik Szolnokon.

Mobilpress