Vágólapra másolva!
A keddi sorsolás alapján a Győri Graboplast ETO KC idegenben kezd a nőikézilabda KEK döntőjében, míg a Ferencváros hazai pályán játssza első mérkőzését az EHF-kupa fináléjában.

Róth Kálmán, a győriek vezetőedzője szerint nincs különösebb jelentősége annak, hogy hol kerül sor az első mérkőzésre, illetve a visszavágóra, a két összecsapás alapján nagy valószínűséggel kiderül, melyik a jobb csapat. "Azon múlik majd a diadal, hogy sikerül-e azt játszanunk, amit szeretünk, rá tudjuk-e kényszeríteni az akaratunkat az ellenfélre. Két azonos képességű együttesről van szó, bár nálunk több a klasszis. Görbicz Anita-szintű játékosa például nincs a Podgoricának, amely ezzel együtt nagyon erős alakulat, ráadásul a szurkolói félelmetes hangulatot teremtenek a csarnokukban" - mondta a tréner.

Németh András, az FTC és egyben a válogatott mestere úgy véli, egyértelműen kedvezőtlen, hogy idegenben lesz a második mérkőzés. "Még nem volt időm feltérképezni az ellenfelet, de úgy gondolom, a Koprivnica az esélyesebb. Tőlünk már az is szép teljesítmény, hogy idáig eljutottunk. Ezzel együtt természetesen mindent megteszünk a siker érdekében" - fogalmazott az edző.

Bajnokok Ligája: Krim Ljubljana (szlovén) - Viborg HK (dán)

KEK: Buducnost Podgorica (szerb-montenegrói) - GYŐRI GRABOPLAST ETO KC

EHF-kupa: FERENCVÁROS - Podravka Koprivnica (horvát)

Challenge-kupa: C.S. Brasov (román) - C.S. Constanta (román)

Az első mérkőzéseket május 13-án vagy 14-én, a visszavágókat május 20-án vagy 21-én rendezik.