Vágólapra másolva!
A címvédő Domino-BHSE hét góllal nyert a Szeged-Beton VE ellen a férfi vízilabda ob I rájátszásában, és már csak egy győzelemre van szüksége ahhoz, hogy bejusson a döntőbe. A Vasas is lépéselőnybe került a playoff legjobb négyesében, miután 8-6-ra legyőzte az Eger együttesét a Komjádi uszodában. A nyolc pontig tartó párharcban a Vasas 4-2-re vezet.

Férfivízilabda-bajnokság, elődöntő, 1. mérkőzés:
Domino-BHSE - Szeged-Beton VE 10-3 (4-0, 2-0, 2-0, 2-3)
Kőér utca, 200 néző
v.: Németh. A., Petik
gól: Benedek 3, Kiss 2, Molnár 2, Bárány 2, Vári, illetve Hosnyánszky, Éles, Munkácsy

A bajnoki címvédő gyakorlatilag az első játékrészben eldöntötte a mérkőzést. A második percben Benedek szerzett vezetést a hazaiaknak emberelőnyből, három perc múlva, szintén fórból Vári növelte a Domino előnyét. A vendégek gól helyett csak Mészáros cserével való végleges kiállításával vétették magukat észre. A hajrában Gergely hárította Hosnyánszky lövését, a túloldalon Benedek bombája és Kiss Gergely húzása is eredményes volt, így az első nyolc perc után már néggyel ment a BHSE.

Öt góltalan perc alatt a csapatok számos helyzetet puskáztak el, kárpótlásul dr. Molnár Tamás a kapunak háttal tempózva ejtette át a szegedi kapust, a nagyszünet előtt pedig még Bárány is betalált.

A fordulás után Benedek már a harmadik gólját szerezte, miközben a Szeged még mindig gól nélkül állt, viszont Lehmann személyében a vendégcsapat újabb játékosát állították ki cserével végleg.

Molnár már a Domino kilencedik találatát jegyezte, utána az addig eredménytelenül próbálkozó Hosnyánszky végre megszerezte önmaga és a Tisza-partiak első gólját, amit Éles révén rögtön követett a második is. A hajrában Vári lőtt még két kapufát, Bárány egy hazai, Munkácsy egy vendéggólt, s ezzel az utolsó negyedet egy góllal a Szeged, a meccset viszont 10-3-ra a Domino nyerte.

A papírforma már az első negyedben beigazolódott, a bajnok Domino hamar elvette a Szeged kedvét bármilyen "vitéz gondolattól". A folytatásban kicsit komótosabban, de azért szorgalmasan gyűjtögette góljait a Honvéd. A hazaiak a védekezésre is figyeltek, az első szegedi gól majdnem fél órát váratott magára. A Domino-BHSE győzelmével karnyújtásnyira került a bajnoki finálétól. Benedekék négy pontot hoztak magukkal, a győzelemért kaptak még kettőt, és mivel az elődöntő nyolc nyert pontig tart, a 6-0-ra vezető fővárosi alakulat szombaton a következő, szegedi összecsapás után már be is juthat a döntőbe.

a nap másik találkozóján:
TEVA-VasasPlaket - Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 8-6 (2-3, 3-1, 2-2, 1-0)

Mobilpress